Ehhez a kormányhoz tolmácsot kérek

Ül az ember este a tévé előtt, kissé már le van szedálva, mert közmédia híradója megy, ami százalékpontokban mérhető csökkenést okoz az IQ-ért felelős genetikai állományban, mindegy, egyszer élünk, szóval azt halljuk, hogy ez itt nem Guantánamo, és nagyot bólintunk. De nem ám, sehol egy börtöncella, senki nem alkalmaz waterboardingot a nagyszobánkban, a közmédia híradója az egyetlen, amely támadást intéz ellenünk minden este pontosan fél nyolc és nyolc között, de azt meg lekapcsolhatjuk bármikor. Szöges ellentétben a magyar kormánnyal.

A magyar kormány a kitiltásgate hatására viharos gyorsasággal jutott el a nyájaskodó, überszívélyes Amerika-barátság hangjától a guantánamózásig, hogy aztán már egy napra rá azt halljuk Szijjártó külügyminisztertől: „Azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, s ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság”, különben is, a tények alapján „nem lehet kétségbe vonni Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét.” Ahogy a transzatlanti és európai elkötelezettségét az amerikai követségen időpont-egyeztetés nélkül megjelenő, amerikaiul sajnos nem értő NAV-elnök mondaná, tolmácsot kérek. Magyar–magyart. A nélkül ugyanis egyszerűen felfoghatatlan, mit akarnak a fent idézettek jelenteni, ha akarnak egyáltalán. Magyarországon senkit nem lehet bizonyítékok nélkül vádolni? Egyrészt vádhoz nem bizonyíték kell, elég a gyanú, másrészt a cáfolatok tucatjához tessék megnézni a kormánypárti politika és média napi működését, civil szervezetek adóhatósági vegzálását, ellenzéki politikusok személyeskedő lejáratását, általában mindennemű következmény nélkül.

Orbitális hazugság, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe? Hát, formálisan nézve, a távolból, hunyorogva, lejárt kontaktlencsével tényleg úgy tűnik, hogy illeszkedünk – valójában épp készülünk kiilleszkedni onnan. Az elmúlt négy és fél év nem éppen az európai Magyarország dicső időszaka, hogy ne mondjam érája volt, ha a magántulajdon, a piaci verseny, a média, az iskolai önrendelkezés, a jogbiztonság, meg úgy általában az egyéni jogok elleni hadviselést vesszük. Aztán meg élő cáfolatként ott van ugye maga a miniszterelnök, aki időnként Erdélyben adja elő nagy ívű illiberális vízióit az ország Eurázsia felé fordításáról.

Nem lehet kétségbe vonni az ország transzatlanti és európai elkötelezettségét, a tények alapján? De hát milyen tények alapján, drága külügyminiszter úr? Épp most láttuk vendégül a baráti Azerbajdzsán vezérét, Alijev elnök urat, aki csak abban különbözik Sacha Baron Cohen diktátorától, Aladeen admirális-generálistól, hogy kevésbé vicces. „A különbözőségek ellenére Azerbajdzsánban és Magyarországban közös, hogy mindkettő világos stratégia mentén irányított, vezetett, helyes irányba fordított ország” – közölte Orbán Viktor, miután a sokadik gesztust tette Alijevnek, a baltás gyilkos kiadásától egy magyar–azeri közös bélyegen át 200 azeri főiskolás befogadásáig.

25 évvel a Fal leomlása után nemcsak Amerika, de az EU is bénultan, kínjában röhögve nézi, mi történik Magyarországgal. Hát, ha az időnként meglepő tömegtüntetésektől eltekintünk, leginkább az történik, hogy ülünk leszedálva az esti tévéhíradó előtt, és nagyon örülünk, hogy ez itt nem Guantánamo.

A szerző a hvg.hu publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője