Egyetlen lábon állunk

<p>Az egyre komorabb tónusokkal lefesthető európai gazdasági körképbe a hét derekán egy kis fénylő csíkot húztak. A statisztikai gyorsjelentés szerint Szlovákia gazdaságának növekedési üteme tavaly az Európai Unió átlagának kétszeresét (3,4 százalék) érte el, és ami a legváratlanabb, az utolsó negyedévben egyenesen az unió leggyorsabb növekedését produkálta.</p>

A szinte mindig aggályoskodó elemzők azonnal optimista üzemmódba kapcsoltak, még a pénzügyminisztérium közleménye is leplezetlenül lelkesen kommentálta a tényt. A szerdán özönlő gazdasági adatok Szlovákián kívül még Magyarországon váltottak ki lelkesedést: a tavalyi összteljesítmény 1,7 százalékkal nőtt a várt alig 1%-os cammogás helyett, míg végül rájöttek a titok nyitjára. Az informatikára, szolgáltatásokra és pénzügyi szektorra épülő világunkban elfeledkeztek arról, hogy a 2010-es drámaian rossz mezőgazdasági termést követően tavaly több mint 30 százalékkal nőtt a magyar agrárágazat produkciója, ez áll a jobb mutató hátterében.

A felvázolt helyzetből azonban mégsem lehet hosszabb távú pozitív következtetéseket levonni. Maradva Szlovákiánál, intő jel, hogy a kivitel szempontjából két legfontosabb partnerünk közül Csehország formálisan már recesszióban van, mivel két egymást követő negyedévben visszaesett a teljesítménye. Európa motorja, azaz Németország pedig 2011 utolsó negyedévben húzta be erőteljesen a kéziféket. Ráadásul tegnap az Európai Központi Bank jelentésében a következőket állapítja meg: „Nagyok a növekedést fenyegető lefelé mutató kockázatok.” Ha a mondatot kiemeljük a balladai homályból, világossá válik, mire céloz a frankfurti jegybank. Arra, hogy idén az eurózóna 17 tagállama jó esetben is csak stagnálni fog.

Ha egyszer ilyen szépen teljesít az ország gazdasága, akkor vajon azt miért nem éreztük meg a növekvő életszínvonalunkon? A kérdés jogos, hiszen tavaly a megugró infláció semmissé tette a szerény bérnövekedés (már ahol volt) jótékony hatását, a munkanélküliek aránya is beragadt a fájdalmasan magas 13,5 százalék körüli szinten. Egyre inkább világossá válik, hogy a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság a talpon maradt társaságokat óvatossá tette, azaz új munkahelyek teremtése helyett a megmaradt alkalmazottaikból sajtolnak ki többet, a bérkassza kulcsát pedig gondosan eldugták. Tehát a tavalyi, főleg az exportra termelő autógyárak felpörgésének köszönhető meglepő növekmény jótékony hatása nem szivárog be a lakosság minden rétegébe. Ahogyan az egyik elemző fogalmazott: Szlovákia gazdasága egy lábon áll, ez pedig az export. A másik láb, a hazai lakossági fogyasztás viszont fokozatosan elsorvad. Idén már az is jó hír lesz, ha elkerüljük a visszaesést, ami egyben a lakosság böjti időszakának kitolódását, vagy ha úgy tetszik, a másik láb további satnyulását is jelenti. Majd akkor bólinthatunk elégedetten az izmos növekedést tükröző statisztikai adatokra, amikor az végre megmutatkozik a visszatérő vásárlókedvünkön és a születő új állások számán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?