Egy intézmény lejáratása

Ami azonban e legutóbbi népszavazás kapcsán történt/történik, inkább a népszavazás intézménye lejáratásának tekinthető. Szlovákiában eddig egy – az Európai Unióhoz való csatlakozást kimondó – népszavazás volt érvényes, az is csekély többséggel. Az eddigi tíz népszavazási kísérlettel jobbára e legdemokratikusabb választási forma ellen kondicionálták a szavazópolgárokat. Általában azzal, hogy hülyeségeket kérdeztek (volna) – olyan gazdasági vagy biztonságpolitikai kérdéseket, melyekre az átlag szavazópolgár még megfelelő információk birtokában sem adhat kvalifikált választ; 1999-ben Slota és Mečiar pedig a kisebbségi nyelvhasználatot is népszavazással szabályozta volna, csak Rudolf Schuster akkori államfőn múlott, hogy ezt nem írta ki. 1997-ben pedig a hatalom ocsmány módon meghiúsította a népszavazást. Az akkori belügyminiszternek, Gustáv Krajčinak a mečiari amnesztia biztosított büntetlenséget ezért a bűncselekményért. Még ha a szombaton megválaszolandó hat kérdés némelyike legitimnek is tekinthető, visszatetsző a körülötte folytatott parlamenti szájtépés, a kisgyerekes megyek-nem megyek, ahogy az is, hogy a pártok arra buzdítják szavazóikat, ne gyakorolják állampolgári jogukat. A kezdeményező SaS-t pedig joggal sújthatja szimpatizánsai bírálata amiatt, hogy a körzeti bizottságokba és az Országos Választási Bizottságba sem delegálták tagjaikat, kihátrálva önnön kezdeményezésük mögül, mintegy cserbenhagyva azokat, akik aláírtak nekik.

Annak tudatában, hogy az Alkotmány hibája miatt nem egyértelmű, kötelező érvényű-e a népszavazás végeredménye, nehéz bárkit is motiválni a részvételre, de ne feledjük: népszavazás lesz, ha elmegyünk, ha nem. A tervezett 7 224 000 eurót – a mi adóinkból – akkor is elköltik rá, ha szombaton mindenki szüretel, krumplit ás, vagy tüntetőleg otthon marad. Ezért érdemesebb lenne elmenni.