Egy fez alatt vagyunk

Egy hatalmas, nagy múltú, ám csapdahelyzetben vergődő és a kiutat nem találó civilizáció szélsőségei újra célba vették a Nyugatot. Úgy vélik, a keresztény-zsidó gyökerű euroatlanti civilizációban találták meg a bűnbakot keserveikre, kudarcukra, a modernizáció kihívásaival megbirkózni nem tudó tehetetlenségükre. Pedig a probléma gyökere abban rejlik, hogy mára világosan csődöt mondott az iszlám-arab társadalmi berendezkedés. E témakört számos oldalról lehet megközelíteni, most csak a gazdasági oldalon mutatkozó hiányosságokat villantjuk fel.

Az Arab Ligába tömörült 21 országban és a Palesztin Hatóság területén jelenleg közel 285 millió ember él, ám a népszaporulat jelenlegi üteme alapján 2020-ra 410-460 millió között lesz az arabok száma. A világon az arab társadalmakban a legmagasabb a fiatalok aránya, jelentős részük garantáltan munkanélküliként éli le az életét. Márpedig a túl sok dologtalan és sokszor analfabéta fiatal minden forradalmak, lázongások, merényletek ideális gyúelegye. A vizsgált térségben az elmúlt két évtizedben az egy főre jutó hazai össztermék évente átlagosan csupán fél százalékkal nőtt, ami a Fekete-Afrika után a második legalacsonyabb mutató a világon. A 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek után készült ENSZ-jelentés az arab térség elmaradottságáról egyebek mellett megállapítja: az arab országok együttes gazdasági összteljesítménye kisebb, mint az Európai Unióban még a dobogós helyekről is leszoruló Spanyolországé. El lehet képzelni, micsoda elmaradottságban élnének, ha történetesen a sivatag homokja alatt még kőolaj és földgáz sem szunnyadna.

Az arab világ gazdasági elmaradottsága kulturális téren is civilizációs szakadékot eredményez. A középkorban matematikában, csillagászatban élenjáró arabok napjainkra a tudományos haladás sereghajtóivá váltak, ami nem csoda, hiszen a világátlag egyhetedét költik kutatásra és fejlesztésre. Az ENSZ-felmérés talán legmegdöbbentőbb megállapítása mégis a következő: Manapság az egész arab világban évente mindössze 330 külföldi könyvet fordítanak le, az egyötödét annak, amennyit például az e téren nem jeleskedő Görögországban. Az egész második évezredben, azaz 1001-től 2000 végéig összesen annyi művet ültettek át arab nyelvre, amennyit Spanyolországban egyetlen évben.

A londonihoz hasonló véres merényletek hallatán a magukat mérsékeltnek vallók azt mondják, nem minden arab terrorista. Ez igaz, mint ahogy igaz Bernard Lewisnek, a Princeton Egyetem rangos Közel-Kelet kutatójának megállapítása is, aki Az iszlám válsága című könyvében a következőket írta: „A legtöbb muszlim nem fundamentalista, és a legtöbb fundamentalista nem terrorista, ám napjaink terroristáinak többsége muszlim.” Ezért éberen, biztonsági intézkedéseket foganatosítva kell követnünk az iszlám-arab világ válságát, főleg, hogy mára bebizonyosodott, kudarcot vallott a multikulturális társadalmi modell. Különösen Európában kell résen lennünk, mivel hajlamosak vagyunk az önámításra, kulturális, történelmi gyökereink relativizálására, emellett tisztánlátásunkat tompítja gyerekes Amerika-ellenességünk is. Madrid és London óta az oktondik is rájöhettek: nincs harcos Amerika és jámbor, békés, kezeit tördelő Európa, mivel a szélsőségesek egy kalap, jobban mondva egy fez alá vesznek bennünket.