Egy államfő nem a világ, minden mehet a maga útján

Egy hete emésztjük a szégyent, de azért ne hagyjuk szó nélkül Rudolf Schuster április elejei húzását sem. Amikor annak idején Mečiar és Gašparovič miatt kimaradt az ország a NATO-bővítésből és az EU-csatlakozási tárgyalásokból, őket utáltuk ugyan, de értettük a cselekedetük mozgatórugóit.

Egy hete emésztjük a szégyent, de azért ne hagyjuk szó nélkül Rudolf Schuster április elejei húzását sem. Amikor annak idején Mečiar és Gašparovič miatt kimaradt az ország a NATO-bővítésből és az EU-csatlakozási tárgyalásokból, őket utáltuk ugyan, de értettük a cselekedetük mozgatórugóit. A ködösítéssel és demokráciaellenes lépésekkel még legalább kétéves privatizációs mozgásteret nyertek. Amint láttuk, a lakosság pedig megbocsátónak bizonyult. Schuster az általános forgalmi adóról szóló törvény elutasításával súlyosan veszélyeztette a szlovák külkereskedelmet, és cselekedetére csak egyetlen magyarázat van: így próbálta elérni, hogy a választások előtti három-négy napon róla beszéljenek, és demagógiájával szimpatikussá váljon a gazdasághoz nem értők számára. Ilyen rövid távra ekkorát még sokat próbált országunkban sem kockáztatott senki. Schuster szerencsére távozik a színpadról, utána pedig jön, aki jön, ennek megemésztésére mindenki válasszon egyéni receptet. Kivételt persze politikusaink képeznek, akik még véletlenül sem érzik magukat bűnösnek.

Egy ilyen sokkos helyzetben nem marad más, mint az apró pozitív élmények keresése. A korona például mozdult egyet, de az érintettek is hozzánk hasonló módon vigasztalták magukat, mondván: egy államfő nem a világ, és az árfolyam hamarosan tovább javult. A hazai cégek pedig várhatóan tovább kérik majd a jegybank beavatkozását, mondván: az árfolyam messze nem tükrözi a gazdaság valódi helyzetét, inkább csak a pozitív jövőkép mozgatja, ebből viszont ők nem tudnak fizetéseket adni. A pénzügyminiszter azzal igyekezett őket vigasztalni, hogy ezentúl csak másfél százalékos árfolyamjavulás várható. Vagyis az euró árfolyamának 2005-re vagy 2006-ra várható fixálása a maihoz hasonló szinten történik majd. Ezzel tehát nem javul lényegesen a vásárlóerőnk, csak a fizetésünk növekedésében reménykedhetünk. Mivel ehhez a gazdasági folyamatok szempontjából nyugalom és kiszámíthatóság kell, kicsit örüljünk annak is, hogy nem lesz előrehozott választás. Akármennyire kiábrándító is a mostani koalíció napi politizálása, a reformjaira szükség van. Márpedig küszöbön a fiskális decentralizáció és az egészségügyi reform, ilyen radikális lépésekre a hazai politikát ismerve egyetlen más formáció sem vállalkozna. Aki a pénteki szabadnapot a magyar tévé reggeli beszélgetőműsoraival kezdte, meglepődve tapasztalhatta, amint az ottani újságírók a hivatalos embereken számon kérik a szlovákiaiakhoz hasonló változásokat. Oda jutottunk, hogy már túlzásokba is esnek. Ilyen például a mezőgazdasági kifizetések helyzete. A magyar miniszternek hosszasan kellett magyarázkodnia, hogy azért a rendszer kiépítésében ők is járnak ott, mint mi. Utána pedig mondott néhány dolgot a magyar gazdák támogatásáról, aminek hallatán a hazai gazdáknak valószínűleg nem indult jól a napjuk. De már az uniós támogatás is valami. Ha minden igaz, a földművelésügyi minisztérium valóban megtette azt a huszárvágást, hogy áprilisra működőképessé alakította a rendszert. Viszont nagyon sok kérdés nyitva van, nem nagyon érthető, hogy ezekkel miért nem foglalkoznak csapatostul az újságírók, illetve miért nem igyekszik a minisztérium is tájékoztatni róluk. Az ágazat forradalmi időket él, közben pedig az agrársajtó olyan, mintha még mindig csak az aratás megkezdése lenne a hír. Mert nemcsak arra kellene választ adni, miként törődnek az adminisztrációs problémákkal küzdő gazdákkal, hanem az is érdekes információ volna, vajon megbüntette-e az EU Szlovákiát a spekulációs célú termékfelhalmozásért, s ha igen, azt a minisztérium miként hárítja tovább a vétkes cégekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?