Egészségügyi reformance

Mindenkit érhet baleset. Mondjuk egy három centis szálka megy az alkarjába. Nem fáj, csak idegesítő, mert idegen test, és fertőzést okozhat. Nyomkálja az emberfia, piszkálja, hátha ki tudná mesterkedni onnan, vajmi kevés sikerrel. Nem marad más, el kell ügetni a készültségre. Este lévén, neje kocsiba csomagolja, és elindulnak a kalandos útra. A legközelebbi a ružinovi kórház sebészete, ahol a folyosón ücsörög vagy fél tucat ember, sorsával megbékélve, birkatürelemmel. Vérző fejjel, törött bokával, miegymással. Az ember szinte szégyelli magát a kis tüske miatt, amelynek mindössze az ad némi gyanús sarmot, hogy a Nyolcadik utas a halál jelenetét idézi: ha megnyomja a végét, kitüremkedik és felágaskodik az eleje; mintha valaki mocorogna a bőre alatt, és kitörni készülne onnan. De csak látszólag, mert meg sem mozdul a kis rohadék tüske.

Emberünk végre bejut, mutatja a bibit, de az orvos, aki fiatal hölgy, csak csóválja a fejét, és kurtán közli, rossz helyen jár. Menjen tovább egy házzal, a közeli poliklinikára, lakhelye szerint ott a helye. Megy hát emberünk a poliklinikára, halált megvető bátorsággal átverekedi magát a váróterem pókhálói között, s kopogtat. Néznek rá, mint egy jelenésre. Tényleg ide küldték? De hiszen itt egy aprócska szike sem található, ez nem sebészet! Talán menjen a kramárei kórházba, a város másik végébe. Bár, ha mondjuk a szemével történt volna valami, akkor nem oda, hanem ide, neurológiai bajokkal megint máshová, míg bőrbajjal az állami kórházba menjen. Mert mindennek megvan a pontos leosztása. Mármint lakhely szerint. Na, akkor visszatérek a lakhelyemre, és kivágom magamnak a kenyérvágó késsel, önti el az epe emberünket, mire a nővérke megenyhül, kissé szabódva fog egy injekciós tűt, s piszkálni kezdi a szálkát. Hoszszas vájkálás után végre megadja magát a nyolcadik utas: egy szép, fekete, hosszúra nőtt szálka bújik elő. Emberünk kap még egy kis fertőtlenítést, tetanusz-injekciót az alfelébe, leperkál egy húszast, és mehet isten hírével. Aztán az este további részében meditálhat, hogy is van ez. Ha fejre esik, ide, ha szemét nyomják ki, oda, ha bőrét nyúzzák le, amoda, ha tüzel a láztól, megint máshova küldik. Fel és alá, mert reform a lelke mindennek, ami biztosan jó valamire, csak éppen abban a pillanatban nem érti az ember, hogy mire, amikor épp rója a kilométereket és fejetlennek tűnik az egész.

A reform szó azt jelenti, hogy jobbítani, megreformálni valamit. A performance pedig kísérletezést a művészetben. A kettő egymásnak eresztése pedig azt a szamárfejű, gólyalábú bikaborjút szüli, amely a szlovákiai egészségügy címerállata lehetne. Mármint a beteg szempontjából, akit föl-alá hajkurásznak, hadd szórakozzon, ha nincs jobb dolga a nyomorultnak. Vagy tanuljon meg minden diagnózist és betegségfajtát, amivel úgysem megy semmire, mert mire megtanulja, megint átszervezik az egészet.