Nyolc fegyveres géppisztolyokkal lövöldözve tizenegy embert mészárolt le és hetet megsebesített az észak-hondurasi San Pedro Sula város egyik vendéglőjében, majd elmenekült.
Drogmaffiás leszámolás - tizenegy halott
Nyolc fegyveres géppisztolyokkal lövöldözve tizenegy embert mészárolt le és hetet megsebesített az észak-hondurasi San Pedro Sula város egyik vendéglőjében, majd elmenekült. A hondurasi rendőrség vasárnapi bejelentése szerint a vendéglátóhelyen történt vérengzés minden jel szerint rivalizáló drogmaffiák hatalmi harcának következménye. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy az étteremben csaknem öt kilogramm kokaint találtak. A nyomozók szerint a terepjárókon érkezett támadók AK-47-es géppisztolyokból lőtték halomra az étteremben tartózkodókat: nyolc vendég - köztük két nő - a helyszínen életét vesztette a szombati lövöldözésben, három férfi pedig a kórházba szállítást követően halt bele sebeibe Honduras második legnagyobb városában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.