Derült égből eső

Az eset, melyet most közkinccsé teszek, a Tóth Mariéhoz hasonlóan szintén a Kárpátok kies lejtői alatt esett meg. Történt pedig, hogy az elmúlt hetekben a sors kegyelméből egy nagyon illusztris vendéget kalauzolhattam végig ezen a keskeny földdarabon, melyet ma Szlovákiának neveznek. Egy méltán híres nyugat-európai lap fotósát, aki azt a botorságot vette a fejébe, hogy képes riportot készít a posztkommunista országokról; pontosabban rólunk, akik túléltük a rendszert, amely onnan, Nyugatról pokolnak tűnt. Tucatszám fogyott a film, füstölt a gép, hiszen oly’ sok megörökíteni való van itt, hogy az csuda, tudtam meg. Romba dőlt Magas-Tátra, tőketerebesi romatelep, kettészakított falu az ukrán határszélen, aztán az a rengeteg műkincs, amely falusi templomokban hever, meg az érintetlen természet közepén meredő mészgyár. Néhány nap után hullafáradtan ültünk egy szepességi városka főterének szegletében megbúvó étterem teraszán és vártunk. A pincér ugyan meg-megnézett bennünket, ám közelebb csak akkor merészkedett, amikor erre nyomatékosan felszólítottam. Hozzon étlapot, ebédelni óhajtunk, mondtam, mire a válasz az volt, hogy „de nem itt”. Bizonyára úgy néztem rá, mint borjú az anyjára, a marhára, mert az égre meresztve szemét csak ennyit közölt velem: „Esni fog.” Felpillantottam én is, ám néhány bodor felhőn kívül, melyek épphogy csak eltakarták a Napot, semmi különöset nem fedeztem fel. „Nem fog esni, és azonnal hozza azt az étlapot!” – szóltam rá, mire oly’ kétségbeesett képet vágott az istenadta, hogy államnyelvül nem értő útitársam is megrökönyödött. „Uram – mondta szinte síró hangon –, meg kell értenie, ha itt lóg az eső a fejünk fölött, én ezen a teraszon ki nem szolgálhatom önöket. Mindjárt esni fog, és azért, hogy én itt elázok, a munkáltatómtól nem kapok semmilyen pótlékot.” Be kellett látnom, igaza van. Borult időben tényleg nem lehet dolgozni, mint ahogy erős fagyban, perzselő napsütésben vagy pollenszállingózás idején sem. A nap hátralévő részében nem mertem felnézni az égre, mert féltem, hogy rám szakad. Este önkéntelenül felsandítottam, és láttam, mint röhögnek rajtunk mélykék alapon a sárga csillagok.