Dermesztő Auschwitz

A koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából találkozott 50 egykori fogoly. Nem minden túlélő tudott eljönni, mert sokan már 90 év felettiek. Mindannyiukat Marian Turski volt rab köszöntötte. Felidézte, hogy az ott élők túlnyomó többsége nem élte meg a tábor felszabadítását. „Ezért úgy gondolom, hogy gondolatainkat az áldozatok millióinak kell szentelnünk, akik soha nem fogják elmondani, hogy mit éltek át, mit éreztek, mert az életüket követelte a holokauszt” – mondta Turski. Én is végigsétáltam az egykori koncentrációs tábor területén. Még a parancsnok házába is bejutottunk, amely egyébként zárva van, új kiállításra készülnek. Az Auschwitzról készült felvételek valósághűen illusztrálják a komor hangulatot és a náci ámokfutás borzalmas emlékeit. Nincs szükség kísérő szövegre a fényképekhez. 

Mala Tribich (94) tizennégy éves volt, amikor a koncentrációs táborba vitték. Szinte az egész családját elvesztette Auschwitzban, csak ő és a bátyja maradtak életben. Fájdalommal emlékszik vissza, hogy sokaknak nem volt erejük harcolni. Számára mindig borzalmas élmény az út a kapuig, amelyen a híres „Arbeit macht frei”, azaz a munka szabaddá tesz felirat olvasható. Mégis odamegy, mert nem hajlandó szemet hunyni a múlt felett. „Nem először vagyok itt, és szándékomban áll újra és újra visszajönni. Nem akarom, hogy az áldozatok feledésbe merüljenek” – magyarázta. 

Esther Senot 17 éves volt, amikor felszabadították a tábort. Sem a szülei, sem hat testvére nem élte túl a háborút. A mai napig emlékszik, mit mondott neki a nővére Auschwitzban: „Nem bírom tovább, de te fiatal vagy, ígérd meg, hogy ha kijutsz, elmeséled a történetünket. A történelem nem felejthet el minket.” A háború után Esther megpróbálta betartani a nővérének tett ígéretét, de senki sem hitt neki. Elkeseredett volt; öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére a férjében támogatásra talált. 96 évesen visszatért Auschwitzba, hogy nyíltan beszéljen az ott átélt borzalmakról. 

Eva Umlauf (82) nem emlékszik a koncentrációs táborban töltött időre; a felszabaduláskor mindössze kétéves volt. De még újszülöttként sem kímélték a náci atrocitások. Rá is tetováltak egy jelet. „Örökre A-26959 vagyok. A szám nem csak a bőrön van, sokkal mélyebbre ássa magát” – mondta Eva, aki Münchenből jött Auschwitzba, hogy tisztelegjen édesanyja és az összes áldozat emléke előtt. „Mindannyiunknak fel kell ismernünk, hogy ez az igazság, ez történt” – figyelmeztetett. 

Hana Sternlichtnek (94) nyolcéves koráig fogalma sem volt arról, hogy zsidó, mert a családja nem tartotta be a hagyományokat. De 1939-ben munkatáborba, majd később Auschwitzba vitték őket. „Édes halálszag terjengett ott. Egy hatalmas kémény tornyosult előttünk, sűrű füst szállt ki belőle. Azt hittem, ez egy gyár, ahol dolgozni fogunk” – emlékezett vissza. Aztán elvitték őket a hírhedt Dr. Mengeléhez. Hana 14 éves volt, és valaki azt súgta neki, hogy hazudja magát 16-nak. Mengele nem vette észre a csalást, ez mentette meg az életét. Az anyukája gyenge volt, szürke és alacsony, őt a „rossz sorba” állították – olyan gyorsan történt, hogy még arra sem volt idő, hogy elbúcsúzzanak. Hana túlélte Auschwitzot és Mauthausent is, bár ahogy visszaemlékszik: „Minden nap attól féltem, hogy ez lesz az utolsó”. 

A szerző a Plus jeden deň munkatársa