DER STANDARD

Szlovákiában rekordnak számító rövid időn belül, tizenhat nap alatt alakult meg az új kormánykoalíció – írja a tekintélyes osztrák liberális napilap. Megjegyzi, hogy a felek már a kormányzati és parlamenti posztokat is elosztották. A Der Standard ugyanakkor az első disszonáns hangokra is felfigyelt.

Szlovákiában rekordnak számító rövid időn belül, tizenhat nap alatt alakult meg az új kormánykoalíció – írja a tekintélyes osztrák liberális napilap. Megjegyzi, hogy a felek már a kormányzati és parlamenti posztokat is elosztották. A Der Standard ugyanakkor az első disszonáns hangokra is felfigyelt. „A Magyar Koalíció Pártja, a második legerősebb kormányerő nem adta fel azon magyar nemzetiségű állampolgárok kárpótlásának gondolatát, akiknek a második világháború után a Beneš-dekrétumok alapján elkobozták a vagyonukat. Ezt az ügyet azonban a többi három kormánypárt szó szerint lesöpörte az asztalról” – írja a Der Standard. Az osztrák újság Bugár Bélát, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét is idézi, aki szerint a magyar politikai szubjektum a kárpótlás kérdését nem tekinti olyasminek, „amit mindörökre el lehet felejteni”. A bécsi napilap úgy véli, Bugár Béla pártelnök szavai akár kisebb veszélyként is értelmezhetők, elsősorban azért, mert az előző megbízatási időszakkal ellentétben a Magyar Koalíció Pártja a koalíciós szerződésben nem tett semmiféle kötelező érvényű nyilatkozatot, hogy a Beneš-dekrétumokat érinthetetlennek tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?