De hol itt a plágium?

<div>Néhány éve megkérdeztem egy zenésztől, ki vagy mi inspirálta a nagylemezét. Azt válaszolta, hogy ő nem szokott lopni. Nem értettem. Most már értem. Összemosódott az inspiráció és a plágium határa.</div>

Zenetörténeti nap volt a múlt keddi, egy szomorú nap. A sztori azzal kezdődött, hogy Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams 2013-as megaslágerének, a Blurred Linesnak a fő szerzője, Pharrell Williams egy interjúban az 1984-ben elhunyt Marvin Gaye-ről és 1977-es Got to Give It Up című daláról áradozott mint inspirációról. Aztán sok minden történt, bírósági ügy lett belőle, az esküdtszék pedig kedden kimondta: a Blurred Lines és a Got to Give It Up közti egyezés ugyan nem szándékos, de mivel a struktúrájuk hasonló, a triónak 7,3 millió dollárt kell fizetnie Gaye örököseinek. A sláger eddig 16,7 millió dollárt hozott a konyhára. Az összeg a valaha volt legnagyobb könnyűzenei plágiumban. Igaz, még nincs vége a pernek, Williamsék fellebbeztek. Ha többször meghallgatjuk a két dalt, valóban felfedezhetünk icipici hasonlóságot, a döntés mégis mélységesen elszomorít. Ez komoly gátat szab a kreatív zeneszerzésnek. A sötét jövőt vetíti előre. Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a nagy slágereknél szinte mindig felmerül a plágiumgyanú. Ez érthető, hiszen a zeneipar túlzsúfolt, a tárház kimerülőben van, mindegyik dal hasonlít legalább egy másikra. A mostani bírósági döntés mögött ilyen-olyan érdekek húzódnak, egyesek nyilván azt akarják elérni, hogy megsokszorozódjanak a hasonló ügyek. Tulajdonképpen már el is érték. Mostantól halott legendák pénzéhes leszármazottai időt, energiát nem sajnálva fogják keresni, melyik dal mutat némi hasonlóságot felmenőjük dalaival. Nevesincs zenészek fogják kutatni a saját szerzeményeikhez hasonlítókat. Aki szántszándékkal lop, azt igenis büntetni kell, de ilyen esetekben, mint a Blurred Lines mesterséges kálváriája, nem szabad engedni a zsarolóknak. A vádirat is nevetséges. Marvin Gaye örököseinek ügyvédei szerint a családot 25 millió dollár kár érte (!) a plagizáltnak vélt dal értékesítése miatt. Több, mint amennyi bevételt hozott. Kíváncsi vagyok, hogyan számolták ki. Eredetileg ennyit is követeltek. 25 millió dollár ugyan nem, de 7,3 millió azért üti a markukat, amelynek legalább felét elviszik az „ügyet megnyert szakemberek”, de még így is bőven megérte nekik. Reflektorfénybe is kerültek, és megnőtt az értékük, mehetnek jó pénzért szerepelni ilyen-olyan show-műsorokba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?