„Cukorhegy” bácsi vagyona

<p>A Facebook tulajdonosa szét akarja osztani vagyonát! Mark Zuckerberg figyeli ezt a bejegyzést, és ha megosztod az üzenőfaladon, akkor te is részesedhetsz a pénzből.</p>

Szinte hihetetlen. Én kiraktam és másnap jött a postás, hogy valami Mark Zuckerberg küldött nekem valamit. És mint kiderült, 70 000 dollárt. Nem hiszitek el? Itt a bizonyíték! – ez a bejegyzés terjed a Facebookon, a bizonyíték pedig egy fotó, amelyen egy boldog fiatalember legyezi magát Zuckerberg vagyonának egy részével. 

Ez természetesen óriása kamu, de az első két–három nap negyvenezren osztották meg, s állítólag percenként most is hatan tudatják ismerőseikkel, hogy igényt tartanak a pénzre. 
Ha nem lenne eleve gyanús e gáláns gesztus, az azért feltűnhetne, hogy a pénzes postás már másnap csenget. És az is, hogy a legnagyobb közösségi oldal alapítója kapásból tudja a megajándékozottak lakcímét. 

Erre gondoltam az első pillanatban, aztán tájékozódtam: megosztáskor bizony a postacímet is meg kell adni. Vagyis valakik vadásznak a címekre, nyilván pénzzé akarják tenni a lakcímlistákat. 
Hiába a sok intés, okítás, az emberek végtelenül naivak, illetve hinni akarnak a csodákban – mondta egy közösségi médiaszakértő a tévében. Azt már én teszem hozzá, hogy a fiatal amerikai milliárdos nagyvonalúsága talán azért tűnik hihetőnek, mert tavaly tényleg jótékony célra ajánlotta fel saját Facebook-részvényeinek 99 százalékát, mondván, bőven elég neki a maradék is (becslések szerint 35,7 milliárd dollárja van). 

Az ilyen adakozó kedvű embereket mindenki kapásból hülyének nézi. És nemcsak a hetvenezer dollárjukra váró mezei Facebook-felhasználók, hanem a tehetősebbek is. Konkrétan az amerikai hip-hop királyára, Kanye Westre gondolok, aki mostanában furcsa dolgokat posztol magáról. Azt állítja, 53 millió dolláros adóssága van, ezért is döntött úgy, hogy pénzt lejmol Zuckerbergtől. Nem akármennyit: egymilliárd dollárt. A Twitteren kifejtette, hogy az összeget ötletei megvalósítására használná fel, hiszen jelenleg ő a világegyetem legnagyobb művésze, és munkájával „jobbá teszi a világot”. Márpedig egy ilyen korszakos zseni megérdemli a támogatást. 

Nem csoda, hogy ezek után a fél világ(háló) izgatottan várta, mit lép Zuckerberg. Nos, igen cuki módon pattintotta le Westet. Egyik ismerőse kiposztolta a Facebookra a következő szöveget: „Kedves Kayne West, ha már a Facebook fejétől kérsz egymilliárd dollárt, akkor talán ne a Twitteren tedd”. Zuckerberg pedig elegánsan lájkolta a bejegyzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?