Cseh aggályok Kovács múltjával kapcsolatban

Több jobboldali cseh euróképviselőt is aggaszt Kovács László adóügyi biztosjelölt kommunista múltja, ezért azt fontolgatják, hogy a szavazáskor nem fogják támogatni az Európai Bizottság kinevezését, írja a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

Több jobboldali cseh euróképviselőt is aggaszt Kovács László adóügyi biztosjelölt kommunista múltja, ezért azt fontolgatják, hogy a szavazáskor nem fogják támogatni az Európai Bizottság kinevezését, írja a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap. "Nem tudjuk elképzelni, hogy olyan jelöltet támogatnánk, akinek kommunista múltja van és még a hetvenes években is egyetértett Csehszlovákia megszállásával", nyilatkozta a lapnak Oldrich Vlasák, a Polgári Demokratikus Párt európai képviselője.
A lap értesülései szerint tizenegy cseh képviselő szavazhat az EB ellen Kovács miatt. A Mladá Fronta Dnes információi szerint a polgári demokrata Jan Zahradil szerdán találkozik José Barrosóval, hogy tolmácsolja neki az elégedetlen cseh képviselők álláspontját. A Polgári Demokratikus Párt európai képviselői támogatták az Európai Bizottság eredeti összetételét, függetlenül Kovács Lászlótól és múltjától. Véleményüket azonban időközben megváltoztatták, mivel - szerintük - a bizottság tagjainak kinevezése politikai síkra terelődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?