Csecsenföld: sunyi háború a kertek alatt

Megtörténhet, hogy miközben a világ az afganisztáni háborúra, a pattanásig feszült izraeli–palesztin helyzetre vagy az indiai–pakisztáni kardcsörtetésre figyel, suttyomban megtizedelnek egy népet. Természetesen a csecsenekről van szó; csütörtökön már hivatalosan is megerősítették, hogy az orosz erők az utóbbi napokban általános offenzívát indítottak több olyan körzet ellen, ahol a csecsen fegyveresek öszszevonták erőiket. Az orosz légierő ismét falvakat, civil célpontokat bombázott. Szeptember 11-e előtt a világ demokratikusabb része az orosz–csecsen háború kapcsán ez utóbbiak említésekor bátran használta a szabadságharcos jelzőt. De a terrortámadások nyomán bekövetkezett világpolitikai fordulatot követően a szabadságharcosokból a nyugati szóhasználatban is terroristák lettek – Moszkva szája íze szerint. Mert egyet meg kell adni: abban a tézisben, mely szerint szeptember 11-én új időszámítás kezdődött a nemzetközi politikában, nagyon nagy szerepe van a zseniálisan taktikázó Putyinnak. És ez semmi jóval sem kecsegtet a csecsenek számára. Az orosz elnök vagy két hónapja feltétel nélküli fegyverletételre szólította fel a csecseneket, állítólag a különmegbízottak is találkoztak már, de részleteket nem közöltek, valószínűleg azért, mert a tárgyalások nem jártak sikerrel. Úgy tűnik, hogy ezért a Kreml a másik utat, a fegyveres megoldást választotta. Egyébként a terrorizmus elleni nemzetközi harc érdekes párhuzamokat hozott felszínre. Saron izraeli kormányfő a palesztinok elleni módszereit hasonlítja az amerikaiak afganisztáni terrorizmusellenes háborújához, Moszkvában pedig egyre több bizonyítékot gyártanak a csecsenek és az al-Kaida kapcsolataira. Talán mondani sem kell, hogy mindkét esetben egészen mások az indítékok, a gyökerek, mint aminek most megpróbálják beállítani, tekintet nélkül arra, hogy van palesztin és csecsen terrorizmus is, és mindkettő megengedhetetlen. De tarthatatlan az is, hogy ha Afganisztánban az amerikaiak polgári célpontot találnak el, azzal tele van a világsajtó, s amikor ugyanezt teszik az oroszok Csecsenföldön, arra senki sem kapja fel a fejét – a legutóbbi ilyen eset szerdán történt. Nyilvánvaló a szándék: Putyin a nemzetközi terrorizmus elleni harc leple alatt akar egyszer s mindenkorra leszámolni a csecsen függetlenségi törekvésekkel, nyugati források szerint az orosz katonai vezetés már december elején arról beszélt, hogy tavaszig teljesen fel lehet számolni a maradék csecsen erőket. Ez állhat az új orosz offenzíva hátterében, s az is valószínűnek tűnik, hogy az elkövetkező hónapokban súlyos harcok lesznek sok halálos áldozattal. Ráadásul az oroszok mindezt a világ ellenőrzése nélkül tehetik majd, mert ott nem lesznek nemzetközi erők, békefenntartók.

Ha feltesszük a kérdést, hogy sikerülhet-e mindez Moszkvának, igennel kell felelni, tekintettel arra az új partneri szerepre, amely Oroszország és a Nyugat között kialakult. A NATO-külügyminiszterek decemberi ülésén, ahol egy új NATO– orosz együttműködési szerv felállításáról határoztak, s amelyen szinte huszadik tagként ismerték el Oroszországot, ezt a különleges viszonyt akarták intézményesíteni. Szeptember 11-e után Moszkva rendkívül értékes hírszerzési adatokat adott át Washingtonnak, továbbá az ellen sem volt kifogása, hogy az egykori Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságai támaszpontokat bocsássanak az amerikaiak rendelkezésére. Ilyen partneri együttműködésre a Nyugat és Moszkva (Szovjetunió) között talán csak a második világháború idején volt példa, akkor természetesen egészen más viszonyok között. Putyinnak most a Nyugat-barátság erősítésével párhuzamosan sikerült az orosz nagyhatalmi befolyást is kiterjesztenie, s mindeközben a Nyugat tekinti nélkülözhetetlen partnernek Oroszországot az utóbbi időben láthatatlan ellenségnek elkeresztelt terrorizmus elleni harcban. Ezt jutalmazta az említett NATO-határozat is, amely új fejezetet, alapvetően új szemléletet tükröz, még akkor is, ha Brüsszelben hangsúlyozták, hogy mindkét fél fenntartja az önálló döntés jogát, s Moszkva nem vétózhatja meg a NATO döntéseit, ha nem ért velük egyet. Az nyilvánvaló, hogy Putyin a „majdnem 20. tag” státussal óriási lehetőségeket kapott, és élni is tud majd vele. Például a saját belátása szerint fogja rendezni a csecsenekkel a számlát, s ezt nem is kell elkapkodnia, hiszen a terrorizmus elleni harc hosszadalmasnak ígérkezik, s amíg ez tart, addig szükség lesz rá. Még akkor is, ha Közép-Ázsiából más térségekbe helyeződik át e harc súlypontja.