Csak egy kis szórakozás

<p>A napokban derült ki, hogy a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata 2012-ben kért és kapott is anyagi támogatást a Jobbiktól egy rendezvényére. A &bdquo;fiatalok nem akartak semmi rosszat, csak egy kis szórakozást&rdquo; típusú magyarázatok csak első ránézésre állják meg a helyüket. Vagy úgy sem.</p>

Miért is kellene három év távlatából foglalkozni a történettel? Elsősorban azért, mert egy oktatási intézménynek „hivatalból” politikamentesnek, s főként pártfüggetlennek kellene lennie. Persze tudjuk, hogy a Selye János Egyetem, mint az egykori MKP kirakatprojektje, speciális eset. Egyetlen szlovákiai magyar felsőfokú tanintézményként viszont annál jobban kellene vigyáznia az imázsára. Egyetemi napokra pénzt kérni magyarországi pártalapítványtól kínos. A Jobbiktól kérni – és kapni – gáz. A hallgatói önkormányzat vezetőjének erkölcsi relativizmusa, mely szerint mindenkitől kértek ők, de csak a Jobbik adott, meghökkentő. Reméljük, csupán ifjú korának és tapasztalatlanságának tulajdonítható, hogy nem tudja, egy párt nem ad ingyenpénzt senkinek. Azért igenis ellenértéket vár. Az pedig egyenesen megdöbbentő, hogy a szélsőséges Jobbik az MKP ifjúsági tagozata mellett a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatát jelölte meg felvidéki partnernek. Ez arra enged következtetni, hogy nem az összes pártnak elküldött pénzkéréses e-mail volt az első kapcsolat a két szervezet között. Ha elgondoljuk, hogy ennek az intézménynek kellene kinevelnie a leendő szlovákiai magyar elitet, itt az idő elkezdeni aggódni. A jelek szerint nem aggodalmaskodik azonban az egyetem vezetése, amely úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne az egészhez. Pedig van. Igaz, hogy a hallgatói önkormányzat független szervezet – ezért önkormányzat –, ugyanakkor elidegeníthetetlen az egyetemtől. Ha már egyszer valóban elkerülte a vezetőség figyelmét, hogy a magyarországi szélsőjobb pénzeli a diákjai rendezvényét, legalább most, amikor fény derül az esetre, egyértelmű állásfoglalással kellene elítélnie a történteket, és arról biztosítani országot-világot, hogy ez többször nem fordul elő. Na és persze körülnézni a saját portáján: valóban „partneri” kapcsolatot ápol a hallgatói önkormányzat meg a Jobbik? S mitől lehet egy művelt, vagy önmagát művelni akaró fiatal számára vonzó a kirekesztő, gyűlöletkeltő Jobbik politikája? A történet tehát korántsem triviális. Tudjuk, hogy az egyetemi évek nagyon fontosak, olykor egy életre meghatározhatják az ember értékrendjét. Az is közismert, hogy a tanárok mellett a kortárs csoportok hatnak a leginkább a fiatalokra. A jelek szerint a Jobbik tudja ezt. Vajon tudják-e az egyetem vezetői is?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?