Csak a szokásos

Roman Mikulec belügyminiszter nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a menekültválság megoldását egy olyan magáncégre bízták, amely a vezető kormánypárthoz köthető. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, kérem! És ha ezért az ellenzék vissza akarja őt hívni a posztjáról, büszkén fogja állni a megpróbáltatásokat – mondta. Csakhogy nincs itt semmi, ami büszkeségre adhatna okot.

Arról már korábban beszéltünk, hogy Eduard Heger kormánya Zuzana Čaputová államfővel együtt a kisebb bakik ellenére alapvetően jól vette az orosz–ukrán háború jelentette történelmi kihívást: kiálltak az ukránok mellett, elítélték az agresszort, szorosan együttműködnek az ország uniós és NATO-n belüli szövetségeseivel. Ez még most is igaz, csakhogy a kormányon belül nem mindenki vette egyformán jól az akadályokat. Roman Mikulec belügyminiszter például többször is csődöt mondott a háború egy hónapja alatt.

Az első kudarc az volt, hogy Szlovákiát alapvetően teljesen felkészületlenül érte az ukrán menekültáradat, holott az orosz nyomásgyakorlás miatt már jó ideje sejteni lehetett, hogy háború lesz. Az első hetekben szinte kizárólag a civilek és önkéntesek segítségén múlt, hogy a hozzánk érkező menekülteket valaki fogadja és segítse a határon. Mikulec második kudarca az volt, hogy ezt nem volt képes felnőttként beismerni, sőt arrogáns megjegyzéseket tett a civilek segítségnyújtásáról, lekicsinyelve önfeláldozó munkájukat. Mikor az államgépezet ébredezni kezdett, a menekültválság kezelését egy magáncéghez szervezték ki, ami tulajdonképpen nyugodtan tekinthető az állami tehetetlenség beismerésének is. Holott ha valakinek, a belügyminisztériumnak megvannak az ehhez szükséges forrásai, és valahol ez lenne a dolga is. Ez tehát a harmadik kudarc. A negyedik kudarc az volt, hogy minden indoklás nélkül azt a céget kérték fel a válság menedzselésére, amelyik a választási éjszakán a OĽaNO bulijának hangosításáért felelt. Az ötödik, és legnagyobb kudarc pedig az, hogy a belügyminiszter ebben sem lát problémát, és nem érzi úgy, hogy a sorozatos bénázás miatt vállalnia kellene a felelősséget és le kellene mondania.

Tény, hogy a Smernek és a Hlasnak, melyek kezdeményezték Mikulec leváltását, semmi erkölcsi joga nincs ítélkezni, inkább el kellene ásniuk magukat szégyenükben. Csakhogy ez a kormány pont azzal az ígérettel győzött, hogy ők mások lesznek. Nem, Mikulec hibái nem mérhetők a korábbi kormányok nagy botrányaihoz, de ha a politikai kultúráról van szó, ez a mentalitás sem áll túl messze a korábbi potentátokétól. Képtelen beismerni a tévedéseit, gyanús üzleteket köt, amikor pedig kérdőre vonják, arrogánsan támadásba lendül. Ez nem a változás politikája, ez csak a szokásos.