Csak a reformot támogatják

Nem tudják, miként erőltetik át a parlamentben, de azért jót vitatkoznak rajta. Mi sem tudjuk, mikortól is kezdjük kommentálni a jövő évi állami költségvetés előkészítését. Ez ugyan hálás újságírói téma, de mégsem lehet hónapokig napirenden tartani.

Nem tudják, miként erőltetik át a parlamentben, de azért jót vitatkoznak rajta. Mi sem tudjuk, mikortól is kezdjük kommentálni a jövő évi állami költségvetés előkészítését. Ez ugyan hálás újságírói téma, de mégsem lehet hónapokig napirenden tartani. A szavazás majd csak decemberben lesz, addig azonban még nagy összecsapásokat láthatunk. Az egyetlen nyugodt résztvevő valószínűleg Ivan Mikloš pénzügyminiszter, hiszen a harc az általa felkínált koncért folyik, és eddig egyetlen erős játékos sem vetette fel a költségvetési hiány növelésének lehetőségét. Persze ezt tavaly is az utolsó pillanatban vetették be az indulatok lecsillapítására. A hét fejleménye a költségvetési provizórium új szabályainak megjelentetése. Ez akkor lép életbe, ha decemberben mégsem lenne meg az elegendő szavazat a 2005-ös költségvetés elfogadására. Az új rendszer szerint a provizórium szabályait a kormány állítaná fel, ami tulajdonképpen kényelmes megoldás. Egyetlen hátulütője, hogy az SDKÚ és az ANO kormányon belüli többsége lehetővé tenné az e pártokhoz tartozó miniszterek tárcáinak jobb finanszírozását az MKP és a KDH minisztereinek rovására. Ez persze rosszindulatú feltételezés, de mivel precedens már létezik, az ördög nem alszik. Az lenne a legjobb, ha decemberre összekaparnák a szükséges szavazatokat.

Aki figyelemmel kísérte a héten a magyarországi államháztartási hiánnyal kapcsolatban közzétett adatokat, kicsit örülhetett, hogy nálunk most áttekinthetőbbek a viszonyok és nem kell ilyenfajta korrekcióktól tartani. Nem tudjuk, meddig lesz ez így, jobban odafigyelve a mostani ellenzéki politikusok televíziós vitákban eleresztett kijelentéseire, nyilvánvaló, hogy ők bizony nem csinálnának nagy ügyet egy-egy rejtett lazításból. Az is megeshet viszont, hogy még választási siker esetén is ehhez nagyon szűk lesz a mozgásterük. Ha a kormány képes lesz tartani az euró bevezetéséről a minap közzétett ütemtervét, akkor 2006 nyarán, a választások előestéjén beviszi az országot az euró előszobájának számító monetáris rendszerbe. Itt két évig kell bizonyítanunk és talán Robert Fico sem meri vállalni az innét való kilépés ódiumát. A politikusokról ismert, hogy szinte napi táplálékként várják a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat.

A reformpolitikusok a héten elégedettek lehettek, egy ilyen szerint a megkérdezettek 70 százaléka valamilyen szinten támogatja az eddigi reformokat. Ezzel a háttérrel az egészségügyi reformot is megszavazhatnák. Ezt ugyan a válaszadók 70 százaléka elutasította, de mit is várhattunk volna, ha a kérdések főként az egészségügyi térítésekre vonatkoztak. Viszont a csütörtöki Rosta televíziós vitaműsorban Rudolf Zajac egészségügyi miniszter szinte már meggyőzően magabiztos volt, Smeres riválisa pedig egyszerűen nem talált rajta fogást. Most már csak azt magyarázhatná meg érthetően, hogy miért nem kerül majd nekünk többe a gyógyulás, ha fizetni fog kelleni az orvosnál és még izgulnánk is a reformtörvények parlamenti szavazásakor. Eddig ugyanis egy hétköznapi ember számára két dolog érthető az egészből. A gyorsmentő állítólag korábban érkezik majd ki, ha szívinfarktust kap. A másik, hogy bizonyos kategóriák számára felemelik az egészségbiztosítást, miközben nem garantálnak érte jobb ellátást. Ehhez viszont nem kellettek magas keresetű tanácsadók, ilyen reformjavaslatot minden írástudó hazai lakos le tudott volna tenni az asztalra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?