Bundás kenyér friss retekkel

bundás

Úgy gondolják, hogy az emberek nagy része nem látja ezt a káoszt?

Az újságíró szakon tanultam, hogy a jó híranyag egyik ismérve a közérdekűség. Arról, hogy az micsoda, tanulmányokat lehetne írni, így ezen a kis felületen nem is akarok belebonyolódni. Elégedjünk meg most annyival, hogy a közérdekűség azt jelenti, hogy az adott információ olyan fontos tartalmakat hordoz, amelyeket a köz, vagyis az emberek érdekében okvetlenül meg kell osztani.

Például azt, hogy a parlament miről, hogyan és milyen eredménnyel tárgyal. Ez van, akit érdekel, van, akit nem. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hozzájussunk azokhoz az információkhoz, amelyek függetlenül attól, hogy személy szerint érdekelnek-e valakit vagy sem, valóságosak és mindenkinek befolyásolják az életét.

E tekintetben egy ideje nagy torzulások tanúi lehetünk. Sok esetben az érdekes, vagy legalábbis a kibocsátó által annak tartott információk vannak közérdekűként prezentálva. Például az, hogy a kormány reggel hattól ülésezik. Hogy fel tudtak-e kelni a miniszterek vagy sem. Megitták-e a reggeli kávéjukat vagy sem. Éhesek-e vagy sem. Reggeliztek-e vagy sem. Hogy a hatos kezdés császári szokás-e (egy kommentátor szerint nem az, Sztálin kezdett hatkor dolgozni, Ferenc József csak akkor kelt).

Persze biztosan van, akit mindez érdekel. És elvileg nem is lenne ezzel semmi gond, ha a kormány tagjai képesek lennének olyan szinten dolgozni, ahogy ezt a több száz oldalas programjaikat nagyszájúan lobogtatva számos választópolgárral elhitették. Mert nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen, akit elsősorban nem az érdekel, hogy az egyik miniszter retket termeszt és a korai időpont ellenére még meg is tudta pucolni, úgy kedveskedett vele kormányfő urának. Meg hogy a másik milyen bundás kenyereket tud sütni és hogyan tudja tálalni.

Szép a miniszterelnök úr (vagy talán császári őfelsége?) korai kelés ötletével való buzgó egyetértésnek ez a vastag cukormáza. De kérem szépen, mi lesz a koronával? Mi lesz a gazdasággal? A kultúrával? A sporttal? És most, ebben a kritikus helyzetben mi lesz az egészségüggyel? Az egészségügyi személyzettel? Urak és hölgyek, önök tényleg komolyan gondolják, hogy a fertőzött orvosok tovább dolgozzanak? Hogy a plázák tárva-nyitva, tele emberekkel, de a többhangárnyi nagyságú stadionokban gyakorlatilag üresnek kell lennie a nézőtérnek? Úgy gondolják, hogy az emberek nagy része nem látja ezt a káoszt? Hogy egyértelmű intézkedések hiányában és mindig másokat hibáztatva nehéz a lakosságtól fegyelmet követelni?

Az érdekes információk nem mindig közérdekűek. Attól persze még van létjogosultságuk. De mi, akiknek ezeket az információkat szánják, azért vegyük észre, hogy sok esetben csak arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmet a közérdekről. Mint most is.

Tiltakozásul holnap fölteszem a Facebookra a reggelimet. Aki akar, csatlakozhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?