Bukarestnek lényeges módosítás nélkül nem elfogadható a kedvezménytörvény - Krónika

Lényegesen módosítani kell a kedvezménytörvényt ahhoz, hogy az Bukarest számára is elfogadható legyen - derül ki azokból a román észrevételekből, amelyeket szombati számában közölt a Krónika című erdélyi újság.

Lényegesen módosítani kell a kedvezménytörvényt ahhoz, hogy az Bukarest számára is elfogadható legyen - derül ki azokból a román észrevételekből, amelyeket szombati számában közölt a Krónika című erdélyi újság.
Az erdélyi magyar napilap birtokába jutott annak a levélnek, amelyet Adrian Nastase román kormányfő adott át magyar kollégájának, Orbán Viktornak a múlt heti román-magyar kormányfői találkozó alkalmával.
A levélhez csatolva található az a dokumentum, amely a román kormány konkrét ellenvetéseit tartalmazza a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban.
Az újság szerint román részről a következő módosításokat várják el:Törölni kell a jogszabályból a preambulum 5. bekezdését, amely szerint a törvény célja "a szomszédos államokban élő magyaroknak az egységes magyar nemzethez való tartozása, szülőföldjükön való boldogulása, valamint nemzeti azonosságtudata biztosítása".
A román fél jónak látná, ha a magyar hatóságok hivatalos nyilatkozatban leszögeznék: Magyarország nem kérdőjelezi meg a trianoni békeszerződés előírásait.
A törvényt olyan értelemben kell módosítani, hogy célkitűzései ne csak a szomszédos országokban, hanem az egész világon élő magyarokra érvényesek legyenek.
Törölni kell a szövegből azokat az előírásokat, amelyek nem magyar személyek számára is biztosítanak kedvezményeket.
A román fél egyetértése sine qua non feltétel a törvénymódosítás, illetve az alkalmazási normák elfogadása folyamatában. A román fél hangsúlyozza, hogy magában a konzultáció, konkrét eredmények nélkül, nem elégséges, ha nem felel meg a nemzetközi közösség elvárásainak a román-magyar párbeszédet érintően.
A román fél tájékoztatást vár a kedvezményekre, illetve az ezekkel kapcsolatos procedúrákra vonatkozóan, ha azok Románia területén zajlanak.
A román fél úgy gondolja, hogy a határon kívül élő románok, illetve magyarok oktatásával kapcsolatos kérdések rendezésére a legmegfelelőbb alapot a Románia és Magyarország között megkötött oktatásügyi egyezmény képezi.
A román fél úgy gondolja, hogy a magyar törvényt módosítani kell olyan módon, hogy az a kedvező bánásmódot csak a kisebbségek kulturális identitásának megőrzése terén biztosítsa, nem pedig az oktatás teljes területén.
A román fél úgy gondolja, hogy a Román Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kormányai között megkötött szerződés 6. cikkelye - amely szerint "a szerződő feleknek biztosítaniuk kell a másik ország kutatói és kulturális személyiségei számára a bejutást könyvtárakba, archívumokba és múzeumokba kutatás céljából, ha tiszteletben tartják az ország törvényeit - méltányos alapot képezne hasonló kedvezmények biztosítására az etnikai eredetre való tekintet nélkül.
Ezen a területen a román fél előzetes beleegyezésére van szükség minden egyoldalú magyar kezdeményezést érintően.
Törölni kell a törvényből az egészségügyi szolgáltatások árának visszatérítésére vonatkozó kedvezményeket, a Magyarország területén valómunkavállalási jogra és a kapcsolódó kötelezettségekre (társadalombiztosítási hozzájárulás) vonatkozó összes kitételt.
Ha a kétoldalú megállapodások azonos feltételeket szabnak a szomszédos országok összes állampolgára számára, ezek az előírások megmaradhatnak, azzal a megjegyzéssel, hogy az összes külföldi állampolgár egyforma elbírálásban részesül.
Az újonnan kötendő vagy újratárgyalandó egyezményekben világosan le kell szögezni, hogy ezek elsőbbséggel bírnak a belső jogszabályokkal szemben.
Módosítani kell a törvénynek a konzulátusok szerepére vonatkozó előírásait. Szerepüket pontosan meg kell határozni, hogy az ne álljon ellentétben a román-magyar kétoldalú konzuli megállapodással vagy más, a területre vonatkozó elvvel. Egyetlen, a román törvénykezés hatálya alá tartozó entitás számára sem szabhat meg kompetenciákat egy idegen törvény.
Az ajánlószervezetekkel kapcsolatos összes előírást törölni kell. Az igazolvány nem tartalmazhat adatokat birtokosa etnikai eredetére vonatkozóan, csupán az azonosításhoz szükséges személyes adatokat (név, állampolgárság, születési idő, lakhely). Világosan le kell szögezni, hogy a magyar hatóságok nem tárolhatják e személyek adatait statisztikai célokból.
A román fél beleegyezése szükséges a határon túli magyar szervezeteknek nyújtandó magyar támogatáshoz. A román fél beleegyezése nem biztosított, ha a román törvénykezés szempontjából ezek a szervezetek törvényellenes tevékenységet folytatnak.
A magyar törvényben (amely pozitív diszkriminációt alkalmaz) külön előírásnak kell rendelkeznie a pozitív diszkriminációs intézkedések átmeneti voltáról.
Adrian Nastase levelében kifejtette, hogy a román kormány több európai intézmény, illetve ezek képviselőinek állásfoglalása alapján állította össze észrevételeit.
Az állásfoglalások felsorolása az Európa Tanács konzultatív szerveként működő velencei bizottság október 19-i jelentésével kezdődik, majd kitér az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosának október 26-i nyilatkozatára, végezetül megemlíti az Európai Bizottság Magyarországról készített idei országjelentését.
"Ezeknek a dokumentumoknak a fényében a szomszédos országokban élő magyarok törvénye nincs összhangban az európai normákkal, illetve a kisebbségek és az emberi jogok területén érvényes nemzetközi szabályozásokkal" - jelentette ki a román miniszterelnök.
A román kormányfő külön felhívta a magyar miniszterelnök figyelmét, hogy az Európai Bizottság jelentése világosan kimondja: a törvény ellentétben áll az Európában uralkodó kisebbségvédelmi normákkal, a velencei bizottság következtetéseivel és sérti az amszterdami egyezményben lefektetett diszkriminációellenes elveket.
Nastase utalt Erik Jürgensnek, az Európai Parlament emberjogi bizottsága elnökének javaslatára is, miszerint a törvény alkalmazását fel kell függeszteni.
A román miniszterelnök - kormánya tárgyalási készségét hangoztatva - leszögezte: ha a magyar fél nem talál elfogadható megoldást a román javaslatokra, "a román fél kötelességének tartja, hogy minden lépést megtegyen a magyar törvény életbe léptetése miatt keletkező negatív következmények megelőzésére".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?