Búcsúzom, sziasztok!

– Hát, eljöttetek, báránykáim? Örülök, hogy meghallgattátok hívó szavamat, és idefáradtatok a Grassalkovich-palotába. Látjátok ezt a gyönyörű épületet? Aki nem tudná, azt hadd emlékeztessem, hogy amikor én még a kommunista párt központi bizottságában építettem a szocializmust, akkor ez nem volt ám ilyen csicsás hely – hála nekünk, kommunistáknak, ez az épület az ország úttörőinek Klement Gottwaldról elnevezett palotájaként szolgált. De nem is tudom, ez miért jutott eszembe, hiszen kár szomorkodni elmúlt dolgok miatt.

Én a magam részéről azért sajnálom, hogy búcsúznom kell, olyan jól elvoltunk együtt, ha jobban belegondoltok. Illetve, inkább ne gondoljatok bele jobban, csak amennyire egy ilyen ünnepélyes alkalommal illik. Mert hát tény, hogy volt egypár törvény, amit nem írtam alá – nem azért, hogy borsot törjek az orrotok alá, nem, csak hát rosszak voltak azok a törvények, na. Nekem legalábbis ezt mondták a tanácsadóim. És az is igaz, hogy amikor a parlamentben felolvastam az országértékelő beszédeimet, nem tettem lakatot a számra, de ezt is megérdemeltétek. Meg hát értsetek meg engem is, kicsit megijedtem, amikor zuhanni kezdtek a népszerűségi mutatóim, és az sem segített rajtam, hogy majd’ meghaltam, hála a töketlen szlovák orvosoknak. Brazíliában is hiába portyáztam, azok a tehetségtelen firkászok meg csak fenték rajtam a tollukat.

Örülök, hogy mindannyian ilyen elnézően mosolyogtok. Szépek vagytok így együtt. Várjunk csak: kettő, négy... Hol a Rusko?!

Hogy nem jött el? Hogy kapjam be... egyedül a szendvicset? Ezt üzente?! Hát tudjátok mit, nem is hiányzik! Úgy eldobott, mint egy használt zsebkendőt. Igaz, hogy nélküle meg a Markíza nélkül nem állhatnék azon a poszton, ahol most ülök, de benne is csalódnom kellett. Pontosabban csak benne, mert veletek persze mindig nagyon jól működött a dolog.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy majd az utódommal hogy fogtok kijönni. Kívánom nektek, hogy ugyanolyan jól tudjatok vele is együttműködni, mint velem. Meglátjátok, visszasírtok ti még engem, amikor Gašparovič nekimegy a reformjaitoknak. Miki, te csak mosolyogj, harmadszorra már nem te leszel a kormányfő! Ivan majd elintézi. Azt meg is mondtam neki, hogy ha kell, segítek, szívesen átadom a tapasztalataimat.

Szóval, emeljük poharunkat, és idézzük fel mindazt a jót, ami összekötött minket az elmúlt években, de tényleg, emlékezzünk most csak a szépre. Mondjuk, a következő másfél percben.