Búcsú a maszktól

koronavírus

Fellélegezhetnek a nyaralni, utazni vágyók: hétfőtől már nem kell maszkot viselni az uniós repülőtereken, légi járatokon. Igaz, Olaszország és Németország még ragaszkodik a szabályhoz, ám Európa többi országába ismét szabadon utazhatunk – nemcsak a maszkot lehet elfelejteni, hanem az oltási igazolásokat is otthon hagyhatjuk, azt már nem kérik a belépéskor.

Európa szabad, a világ többi országa is folyamatosan lazít, de sok helyen kell még az oltási igazolás, a regisztráció, és vannak államok, amelyek továbbra is csak negatív PCR-teszttel engedik be az oda vágyó turistákat. Ugyanakkor már korántsem olyan szigorú a helyzet, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor némely ország még extrém feltételekhez kötötte a beutazást. Volt, amelyik napi (!) tesztet írt elő, volt, amelyik 5–10 napos szállodai karantént, de olyan is akadt, ahova csak 3000 amerikai dolláros letét fejében engedték be a látogatókat. Minden feltétel költségét természetesen a turistának kellett állnia, így nem meglepő, hogy azok még mutatóba se mentek…

Nem volt könnyű helyzetben az sem, aki mostanában járt valamely európai országban. Továbbra is ahány ország, annyi szabály van érvényben. Sok turista félve kérdezi a helyieket: akkor most éppen mi az aktuális előírás, kell-e maszk a tömegközlekedésen, a boltban vagy máshol, vagy már eltörölték? Ennek most vége lesz, jelenleg már csak néhány helyen kötelező a maszk, és ott is legfeljebb június közepéig, utána valóban maszkmentes és korlátozásmentes lesz Európa.

A járvány előtt elképzelni sem tudtuk, hogy valaha lezárják a határokat, bezárnak szinte mindent, nem tudunk szabadon utazni. A 2020-as járvány kitörése azonban megtanított bennünket arra, hogy semmi sem elképzelhetetlen: amit tegnap még szabad volt, ma már nem tehetjük meg, még maszkban sem. Ha valami jót szeretnénk ebben látni, akkor talán az, hogy ez a bő két év (kisebb-nagyobb megszakításokkal) megtanított bennünket arra, hogy értékeljük az utazás szabadságát, hiszen most már tudjuk: az nem magától értetődő, és szinte bármikor egyik napról lezárhatják a határokat, vagy akár az utcára is csak igazolással mehetünk. Ma már tudjuk, ez nem lehetetlen…

Sokan pont ezért használják ki az idei nyarat utazásra, hiszen ki tudja, mi lesz ősszel, jön-e egy újabb hullám, meddig lesz szabad utazni. Illetve a kétévi kényszerpihenő után mindenki számára jólesik egy kellemes utazás, tengerparti nyaralás. Éppen ezért a nyári utazási szezon a legtöbb helyen felpörög, sok helyen akár a járvány előtti szintet is megközelítheti, vagy túl is szárnyalhatja. Megtelnek a tengerpartok, szállodák, éttermek, ismét átélhetjük a népfürdő és a szabad nyaralás élményét. És bízunk abban, hogy ősszel, télen és a jövőben így is marad, hogy nem az utazási korlátozásokról fognak szólni a karácsony előtti hírek.

Bármit hozzon is a jövő, egy biztos: miénk a nyár, újra bebarangolhatjuk Európát és a világot, ismét csobbanhatunk a tengerben. Úgy, mint régen, elég pár holmi és az útlevél, és már indulhatunk is. Maszk, teszt, oltás nélkül…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?