Botrányos Oscar-díj átadás

A művészek egy része a háború ellen, míg mások mellette tüntettek. Eminem és Polanski nyert, de nem jöhettek el, míg Scorsese ott volt, de nem kapott semmit.

A művészek egy része a háború ellen, míg mások mellette tüntettek. Eminem és Polanski nyert, de nem jöhettek el, míg Scorsese ott volt, de nem kapott semmit. A botrányok közben pedig a Chicago szép csendben megnyert mindent.

Minden eddiginél nagyobb biztonsági intézkedések közepette tartották meg a hetvenötödik Oscar-díj átadását a Los Angeles-i Kodak Theaterben. A helyszínt a Filmakadémia által felbérelt hétszáz biztonsági őr mellett rendőrök és a Speciális Fegyver és Taktikai Divízió kommandósai biztosították, sőt a nemzeti gárda katonai egységei is kivonultak. A szervezők még egy esetleges vegyi- vagy biológiai támadásra is felkészültek: mobil laboratóriumot állítottak fel az eseménynek otthont adó épület közelében. Emellett a gálaünnepség helyszínét bombakereső kutyákkal kutatták át, a környék épületeit pedig lezárták, hogy így akadályozzák meg az esetleges orvlövészek merényleteit.


A szervezők azt ígérték, hogy a háborúra tekintettel a nagyszabású bevonulás ezúttal elmarad, mindez azonban nem érződött a díjkiosztót megelőző percekben; az iraki konfliktusra legfeljebb annyi emlékeztetett, hogy a tévénézőknek az amerikai filmtörténet leghazafiasabb filmjeiből összevágott klipet sugároztak a szokásosnál rövidebb vörös szőnyegen folytatott interjúk szüneteiben.

Julianne Moore, akit jelöltek a legjobb női főszereplő, és a legjobb női mellékszereplő díjára is a bevonulásakor bevallotta, hogy nem írt két köszönő beszédet, így ha esetleg mindkét kategóriában nyerne, rögtönözni kényszerül.

A gálát az est házigazdája Steve Martin rögtön háborús poénnal kezdte. Az iraki konfliktus miatt bevezetett intézkedések és a visszafogottabb ünneplés kapcsán csak annyit mondott: - Most aztán jól megmutattuk nekik!

Először az idei év legjobb animációs filmjének járó Oscart adták át. A kategóriában nagy meglepetésre a Chihiro Szellemországban című japán rajzfilm nyert, maga mögé utasítva olyan amerikai esélyeseket, mint a Jégkorszak, vagy a klasszikus Disney alkotásokat idéző Lilo és Stitch.

A legjobb férfi mellékszereplő díját az Amerikai szépségből ismert Chris Cooper nyerte az Adaption című filmben nyújtott alakításáért. Cooper volt az első, aki negyvenöt másodperces beszédében megemlítette a háborút: nemes egyszerűséggel békét kívánt a világnak.


A legjobb női mellékszereplő Oscar szobrocskáját Catherine Zeta-Jones vehette át a Chicagoért, méghozzá attól a Sean Connerytől, akivel együtt játszott a karrierjét meghatározó Briliáns Csapda című filmben. A nyolc hónapos terhes színésznő a maga fél percében a várakozásokkal ellentétben nem politizált, csak a sablon köszönetnyilvánítást hadarta el.

A legjobb nem angol nyelvű film díjának átadásakor sokan botránytól tartottak, hiszen a Múlt nélküli ember finn rendezője tüntető távolmaradását harcos Amerika ellenes nyilatkozattal tetézte. Az Oscart elnyerő Hontalanul Afrikában című német film alkotói azonban nem jöttek el, és még csak nem is üzentek, így a háborúellenes kirohanás megint elmaradt.

Az első értékelhető politikai üzenetet az Anyádat is! című filmből ismert mexikói Gael García Bernal mondta el, amikor a Frida betétdalának felkonferálásakor megjegyezte, hogy ha az alkotás címszereplője még élne, most biztos az utcán vonulna a tüntetőkkel. Kijelentését hangos tapssal jutalmazta Hollywood krémje.

A legjobb dokumentumfilm kategória átadásakor pedig megtörtént az, amitől a szervezők tartottak. Az amerikai fegyvertartásról készült Bowling for Columbine című film egyik rendezője, Michael Moore beszédében kijelentette: "Szeretjük a nem fikciós filmeket, mivel nem fikciós időket élünk, annak ellenére, hogy egy fikciós választás után fikciós elnökünk van. A háború ellen szót kell emelnünk, és ki kell mondanunk: Mr Bush, az ön ideje lejárt!" A beszédet ezúttal is nagy üdvrivalgás fogadta.


A legjobb rövid dokumentfilm nyertesei viszont ha áttételesen is, de a háború mellett protestáltak, ami nem meglepő, hiszen az Oscart érő Ikertornyok szeptember 11-e hős tűzoltóiról szól. Az alkotók csak ennyit mondtak: - Nem tudom, hogy maguk honnan származnak, de mi New York-iak vagyunk. Az est házigazdája, Steve Martin az ellentétekből megpróbált viccet csinálni: - A kulisszák mögött kínos jelenetek zajlanak - jegyezte meg ironikusan.

A legjobb operatőr elismerését Conrad L. Hall kapta a Kárhozat útja című film fényképezéséért. Az Amerikai szépséget is jegyző operatőr pár hónapja hunyt el, ezért a díjat fia vette át helyette.

Az év legjobb férfifőszereplője Adrien Brody lett a Zongoristában nyújtott alakításáért, és ezzel olyan nagy öregeket utasított maga mögé, mint Jack Nicholson vagy Nicolas Cage. A fiatal színész beszédében a békéért imádkozott, ezzel kitörő tapsra ingerelve a megjelenteket.

Az est egyik csendes botránya a legjobb betétdalnak odaítélt Oscar átadása lett, a 8 mérföldben elhangzó, Lose yourself című dal előadója, Eminem ugyanis bár nyert, de mégsem jelenhetett meg a gálán, mivel a szervezők botrányos viselkedése miatt már jó előre kitíltották a Kodak Theaterből.


Életműdíjat vehetett át Peter O'Toole, akit eddig hét alkalommal jelöltek Oscarra, de végül egyszer sem kapta meg az elismerést. Az Arábiai Lawrence címszerepével híressé vált színész beszédében megköszönte, hogy annyi alkalom után végre magával viheti Oscart.

A legjobb női főszereplő aranyszobrát idén Nicole Kidman kaparinthatta meg, és ezzel bizonyossá vált, hogy az Órákban vele együtt szereplő Julianne Moore két jelöléséből egyet sem tudott Oscarra váltani.

A legjobb irodalmi adaptáció kitüntetését az akadémia tagjainak döntése értelmében A zongorista forgatókönyvírója, Ronald Harwood vihette haza, míg a legjobb eredeti forgatókönyvnek odaítélt elismerést idén Pedro Almodovar kapta a Beszélj hozzá! című filmért. A spanyol rendező és író fél perces felszólalásban tulajdonképpen a háború mellett tette le a voksát, amikor köszönetet mondott azoknak, akik a béke megőrzéséért küzdenek egy idegen országban.

A rendezőknek járó Oscar-szobrocska odaítélése is nagy meglepetést okozott, mivel az elismerést az a Roaman Polanski kapta, akit Amerikában idestova 26 éve köröznek nemi erőszakért és kiskorú megrontásért, így persze a díj átvételére sem utazhatott az országba. A művészvilág azonban szemmel láthatóan megbocsátott a lengyel származású rendező régi bűneiért, hiszen felállva ünnepeltek az elismerés odaítélésekor.


A gála csúcspontján kiosztották az idei év legjobb filmjének járó Oscart is, amit ezúttal a Chicago alkotógárdája érdemelt ki. Marty Richards, a film producere beszédében szinte a stáb összes tagját név szerint megemlítette, ezzel túl is lépte a megengedett negyvenöt másodperces keretet. A Chicago így hozta a papírformát, tizenhárom jelöléséből hatot sikerült Oscarra váltania.

A gála másik nyertese A zongorista, amely három Oscart zsebelt be, de a Gyűrűk Ura második részének alkotói is elégedettek lehetnek, hiszen két technikai kategóriában is ez az alkotás kapta a Filmakadémia elismerését. Az Oscar-est igazi vesztese a Martin Scorsese rendezte New York bandái, amit ugyan tíz kategóriában jelöltek, azonban végül egyetlen egy díjat sem nyert.




Az Oscar-díjak listája a kiosztás sorrendjében
Legjobb animációs film: Chihiro Szellemországban
Legjobb vizuális effektek: Gyűrűk Ura- A két torony
Legjobb férfi mellékszereplő: Chris Cooper (Adaptation)
Legjobb díszlet: Chicago
Legjobb animációs rövidfilm: Chubbchubbs!
Legjobb kisjátékfilm: This charming man
Legjobb jelmez: Chicago
Legjobb maszk: Frida
Legjobb női mellékszereplő: Catherine Zeta-Jones (Chicago)
Legjobb filmzene: Frida
Legjobb külföldi film: Hontalanul Afrikában (Németország)
Legjobb hang: Chicago
Legjobb hangvágás: Gyűrűk Ura - A két torony
Legjobb dokumentumfilm: Bowling for Columbine (Michael Moore)
Legjobb rövid dokumentumfilm: Twin Towers
Legjobb operatőr: Conrad L. Hall (Kárhozat útja)
Legjobb vágás: Chicago
Legjobb férfi főszereplő: Adrien Brody (A zongorista)
Legjobb betétdal: Eminem, Jeff Bass, Loius Resto Lose Yourself (8 mile)
Életműdíj: Peter O'Toole
Legjobb női főszereplő: Nicole Kidman, (Órák)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Pedro Almodovar (Beszélj hozzá!)
Legjobb adaptáció: Ronald Harwood (A zongorista)
Legjobb rendező: Roman Polanski (A zongorista)
Legjobb film: Chicago


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?