Biztos bizonytalanság

Tegnapelőtt ugyanezeken a hasábokon még azt latolgattuk, vajon megvan-e már a koalíciós többség a parlamentben, sikerült-e Mikuláš Dzurindának a saját oldalára állítania a függetlenek egy részét, hogy a fontos döntésekhez meglegyen a szükséges 76 szavazat.

Tegnapelőtt ugyanezeken a hasábokon még azt latolgattuk, vajon megvan-e már a koalíciós többség a parlamentben, sikerült-e Mikuláš Dzurindának a saját oldalára állítania a függetlenek egy részét, hogy a fontos döntésekhez meglegyen a szükséges 76 szavazat. Mára kiderült, nemcsak, hogy nincs még meg, hanem a koalíciós fegyelem is erősen meglazult a nyáron, hiszen az ANO képviselőinek már az elején sikerült látványosan az ellenzékkel szavazniuk a mohi atomerőmű ügyében. Ez a lépés mindenképpen meglepte a koalíciós partnereket, egyeseket annyira, hogy valószínűleg maguk sem fogták fel a dolgot, hiszen Ján Rusnák SDKÚ-s honatya szerint itt nincs másról szó, minthogy egyesek szeretnének az ügyről a parlamentben is beszélni, s valójában az egész csak populista húzás. Talán akkor lenne igaza, ha először kerülne szóba ez az ügy. De nem így van. Köztudott, hogy Robert Fico vesszőparipája az erőmű harmadik és negyedik blokkjának befejezése, s az ellenzéki pártvezért és az energialobbi jó viszonyáról már évek óta beszélnek. Bár a mostani döntés még csak arról szól, hogy a parlamenti ülés programjába felvették a mohi erőmű ügyének megvitatását, de az ellenzék nyilván ennyivel nem fog megelégedni. Pavol Rusko gazdasági miniszter sem véletlenül íratta át az ország energiaipari koncepcióját, melyben korábban még nem szerepelt Mohi befejezése. Az sem véletlen, hogy a közelmúltban többször is hangoztatta, hogy az erőműnek el kell készülnie, az EU-t az ellenvéleményéről le kell beszélni, a szükséges pénzt pedig mindenáron elő kell keríteni, ha máshogy nem, akkor a privatizáción keresztül. Tehát Ján Rusnák honatya igenis tévedett, amikor arról beszélt, hogy itt csak levegőbe durrogtatásról van szó, meg hogy valójában nem is fog történni semmi, legfeljebb egy kis szakmai vita. A koalíció maradék része akkor lepődne meg igazán, ha, mondjuk, az ellenzék az ANO segítségével a kormány számára egy kötelező érvényű döntést hozna arról, hogy a mohi erőmű további építésének előkészületeit meg kell indítani. S mivel nincs meg a biztos többség a parlamentben, mostanában bármi megtörténhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?