Bin Laden életben lehet

Az amerikai alelnök szerint százezer terroristát képezhettek ki az al-Kaida terrorhálózat táboraiban. Richard Cheney vasárnap azt mondta az ABC-tévének, hogy Oszama bin Laden terrorszervezete akár 65 országban is gyökeret verhetett.

Az amerikai alelnök szerint százezer terroristát képezhettek ki az al-Kaida terrorhálózat táboraiban. Richard Cheney vasárnap azt mondta az ABC-tévének, hogy Oszama bin Laden terrorszervezete akár 65 országban is gyökeret verhetett. Cheney feltételezte, hogy Oszama bin Laden még él, mert "ha halott lenne, akkor több jel utalna erre".
"Nagyobb lárma lenne az elhunyta és szervezetének sorsa körül" - tette hozzá az alelnök.
A titkosszolgálatok al-Kaida-sejteket derítettek fel Nagy-Britanniában, Olaszországban, Malajziában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken - jegyezte meg.
Az alelnök úgy vélte, hogy az USA előbb-utóbb elfogja bin Ladent. Annál jobban nyugtalanítja őt az al-Kaida sejtjeinek felszámolása. "Bin Laden egymagában nem különösebben veszélyes. Világméretű terrorszervezetével együtt veszélyes".
Amerikai katonák afganisztáni hadműveleteik során elfogtak egy Brémában nevelkedett 19 éves törököt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida tagja volt. A német állampolgársággal nem rendelkező, terroristagyanús ifjút a guantánamói bázisra szállítják. A fiatalember, aki hajóépítést tanult az észak-német kikötőváros egyik tanintézetében, októberben szállt föl Frankfurtban egy Pakisztánba tartó repülőgépre. Szüleinek azt mondta, hogy a Koránt akarja tanulmányozni néhány hónapig egy muszlim iskolában.
Az afgán ideiglenes kormány feje vasárnap Washingtonba érkezett, hogy a terrorellenes harcról és hazája újjáépítéséről tárgyaljon. Hamid Karzai - aki még indulása előtt fogadkozott, hogy az adományozók által Afganisztánnak ígért 4,5 milliárd dollárnyi segélyt "értelmesen" fogják felhasználni - hétfőn találkozik George Bush elnökkel is. Tárgyalásainak egyik kényes kérdése: az amerikaiak afganisztáni bombázásainak folytatása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?