Bicepsz

Lehet, hogy az egykor katonai gyakorlóban masírozgató fasiszta pártvezér az évek során pocakot eresztett, de most olyan bicepszet villantott, amit bármelyik egybenyakú gyurmagyula elirigyelne tőle a sitten.

Kotleba kackiás bajuszkájának vége az ősszel nagyon lefelé konyult, mikor megkapta a több mint 4 éves börtönbüntetést a neonáci számmágiáért, ami már annyira nyilvánvaló zsonglőrködés volt a horogkeresztekkel, hogy az igazságszolgáltatás szemét is kibökte. Nem is feltétlenül azért, mert elég nagy valószínűséggel sittre kerül (fellebbezés miatt még tart a bírósági eljárás), inkább azért, mert az ítélet keresztbe tett annak a tervnek, amit a fejében forgatott. Az ĽSNS rendszerellenessége ugyanis beetetésnek kiváló volt, ám az egybites nácizmus támogatottságának azért megvan a plafonja. Kotleba tehát azt tervezte, hogy szép lassan leépíti a radikális idealistákat, akikkel nem lehet mit kezdeni, és finoman elkezdi a mainstream felé tolni a pártot. Ez a folyamat pedig megakadt azzal, hogy Kotlebát utolérte a saját, mértéktelen primitívsége.

A „vezérnek” azonban ismét felfelé kunkorodik a bajuszkája, méghozzá azért, mert gyorsabb és eszesebb volt, mint párttársai. Az évek során fokozatosan kiépítette maga mellé a párt „üzleti” szárnyát, mely szépen, fokozatosan benyelte azokat az állami támogatásokat, melyeket a párt a választási eredményért és mandátumokért kapott – és itt csaknem tízmillió euróról van szó. Kotlebának tehát nagyon is megérte a rendszer részének lenni, és ezért azt is gond nélkül vállalja, hogy néhány idealista kopasz, aki túl sokáig bújta a Mein Kampfot, majd megorrol rá, és árulónak fogja tartani. A pártelnök mesterterve ez volt: leépíteni, vagy hűséges katonává varázsolni a faragatlanabbakat, eltávolítani a pártból a konkurenseket, vagy akiknek túlságosan kinyílt a csipája, és korlátlanná tenni az irányítást.

Ennek a tisztogatásnak lett áldozata Milan Mazurek és Milan Uhrík – előbbire egyszerűen már nem volt szükség, utóbbi pedig elhitte magáról, hogy van annyira okos és karizmatikus, hogy konkurálhatna Kotlebával, ezért helyre kellett tenni. Persze egyiküket sem kell sajnálni, sőt, kifejezetten vicces, ahogy demokráciáért kiáltanak a pártban, miközben ők maguk a demokrácia ellenségei.

Kotleba pedig most már abban a tudatban él, hogy akkor is szabadon játszhat, ha esetleg markos smasszerek adják majd neki a jóéjtpuszit a rács mögött, hiszen gyakorlatilag leválthatatlanná vált, és bírja emberei hűségét. Miroslav Suja, az első számú embere majd egyengeti a dolgokat a háttérből, miközben valamelyik bábja, Marek Kotleba, Beluský vagy Schlosár elnavigálja az ĽSNS-bárkát az áhított, mainstreamebb irányba, kicsit közelebb a Smerhez. Persze ez azért nem lesz ilyen egyszerű: Suja ugyanis jóval komolyabb kaliber annál, amit Marian Kotleba elbír. Olyan emberekhez van ugyanis veszélyesen közel, akiket Kotleba is csak addig érdekel, amíg megelégszik azzal, hogy a saját szemétdombján lehet kiskirály, és nem pakol még egy nullát ahhoz a tízmillióhoz. És nem, nem Mikuláš Černákra gondolok, akinek verőlegényeit annak idején kiképezte. Černáknál vannak nagyobb maffiózók is ebben az országban.