Betyárland

Ha elhinnénk, hogy bolsevista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, annyi szalonnától fosztanánk meg az ország jelen demokráciáját, hogy éhen halna.

Ha elhinnénk, hogy bolsevista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, annyi szalonnától fosztanánk meg az ország jelen demokráciáját, hogy éhen halna. Ezért a jelent kísértő népi bölcseletek helyett vessünk inkább egy röpke pillantást arra, miként viszonyul az ügyeletes kormányzat az ország demokratikus értékrendjéhez. Nos, ha úri kedvünkben abból indulunk ki, hogy a védeni méltó törvényes rend szempontjából a régmúlt érdektelen, még akkor is bárminő szűkítő értelmezés nélkül leszögezhetjük: napjainkban a jelenbeli szavak, az érték és szemlélet számít, de legfőképp a tett! E szemszögből nézve – az elvTárskereső Szolgálat jóvoltából – bizony árukapcsolásos demokráciában élünk: a közjogi méltóságokkal a közjogi méltatlanságokat is el kell viselnünk. Eközben kezdjük kinőni a demokráciát, mint egy túl kicsivé vált ruhát; következésképpen nem értékválasztásról van itt szó, hanem méretválasztásról. Félő, hogy közelesen jöhet a diktatúra is, akkor viszont nemcsak a demokráciát fogjuk kinőhetni, hanem a törvényességet, az emberi jogokat is, a higgadt történelemszemléletet meg a józan patriotizmust pedig egyenesen kidobjuk. És ha így szépecskén megújul a régi rezsim, nemcsak magasabb lesz a rezsim, hanem a másként vélekedők álláspontját sem szükségeltetik tiszteletben tartani. Akkorra tájainkon egy új szakma lesz a legmenőbb robot: az idolszidolozóé – aki(k)nek az lesz a dolga, hogy a polgár ne feledkezzen el „jótevőiről”...

Ez az egyik lehetséges olvasata az utóbbi hetek hazai eseményeinek, amelyek már most oly „személyközpontú” választási kampány képét vetítik előre, amelyben a miniszterelnök minden eddiginél nagyobb szerepet szán saját demokráciafelfogása „megszerettetésének”. Sorolok is egy-két argumentumot. Itt van például ama újsütetű, „törvény”, amely az állam számára lehetővé teszi, hogy magántulajdonban levő földeken építsen autópályát! E jogi nonszensz csimborasszója, hogy a telektulajdonos még majd ingatlanadót is fizet, hiszen a szóban forgó föld az övé, épp csak az állam építkezik rajta. Mi ez, ha nem haramiatörvény? Vagy: a miniszterelnök „pártatlanul” elkottyintja, hogy a vezető kormánypárt berkeiben sűrűn visszhangzik Ivan Gašparovič neve az államfőválasztások előtt, feltéve, ha továbbra is úgy látja el a teendőit, mint eleddig. Az ellenzék pedig? Szerinte örüljön, hogy a parlamentben ülhet és nem a dutyiban! Onnan ugyanis aligha firtatgathatná, hogy a kormányfő miből vásárolt lakást, szőlőskertet, miért nézi el miniszterei baklövéseit meg korrupciógyanús ügyleteit; más szavakkal: a kormány háza táján miért lehet korunk hőse a kapcsolati tőkés. És akkor még nem esett szó arról, hogy a kabinet maga gondoskodik önnön nép?szerűsítéséről: az új év második napján elruccant Turócszentmártonba, hogy a liptói hegyek lábánál tömeggyűlésen hirdethesse meg nemzetébresztő ingerenciáját. Annak két központi gondolata: 1) már a Nagymorva Birodalmat is azért hívták Nagymorvának, mert lakói az ószlovákok voltak; 2) Robert Fico ország-világ tudtára adhassa, hogy kormányának példaképe az 1688-ban született haramiavezér, Juro Jánošík! Mit tagadjam, én megörültem az őszinte szónak, mert így legalább egyvalamit bizton állíthatok: Európa demokratikus országainak ranglistáján Szlovákiáé a vigaszdíj! Elvégre az utolsó hely előnye: nem kell attól félnünk, hogy megelőznek bennünket. Ha csak... Ha csak az angol Gordon Brown – merő irigységből – nem hozakodik elő avval, hogy az ő példaképe Robin Hood, a cseh Mirek Topolánek nem hivatkozik Rumcajsra, Gyurcsány Ferenc pedig képes lesz eldönteni, hogy az ő példaképe Sobri Jóska vagy Rózsa Sándor. Mert ha dilemmázik, még el is galoppozhatja magát és kijelenti, Juraj Jánošík a magyaroké (is), hiszen böcsületes nevén lehetett akár Sík János György... A rézfánfütyülős teringettét!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?