Betiltott borok

veres bor

Kicsit olyan ez a történet, mintha a hatóság hirtelen betiltaná a házi kovászolt kenyeret, arra hivatkozva, hogy a kenyér és a kifli a törvény szerint fehér és habkönnyű, minden más gyanús, káros, tilos.

De most nem a kenyér a téma, hanem a bor: nemrég levetette a polcokról a szlovák élelmiszeripari felügyelet egy hazai kézműves borászat két rizlingjét. Az ok: zavarosak voltak, üledék volt bennük. A bortörvény kimondja, a bornak tisztának kell lennie. Ez már jó pár éve így van, a hatóság mégis csak most vetetett le a polcról emiatt natúr bort. Tegyük hozzá azt is, hogy a két indexre tett bor nemrég Prágában elismeréseket kapott (Gold és Premium Gold minősítést a Prague Wine Trophyn), ami ugye nemcsak a bornak, hanem az egész szlovák borász szakmának elismerés. Tegyük hozzá még azt is, hogy amikor a szlovák bortörvényt írták, még nem igazán ismertük a natúr borokat, amelyek kevés kénnel, kén nélkül, szűretlenül, derítetlenül készülnek, a műfaj zászlóvivőinél ráadásul környezettudatos művelésű, saját szőlőterületek terméseiből.  

Tegyük hozzá, hogy a műfaj hazai bölcsője egy dél-szlovákiai falu, az Érsekújvár és Párkány közti Kürt, a helyi Autentista charta tagjainak borai pedig az utóbbi években rangos skandináv, japán, vagy amerikai expókon és éttermekben is lelkes közönségre találtak. 

Ezekben is van üledék, ezek is zavarosak, sőt azok a natúr borok is, amelyek Franciaországban, Németországban, Olaszországban készülnek e stílusban, ugyanis ennek a műfajnak az egyik alapja, hogy minimalizálja a technológiai beavatkozást, mivel alternatívája próbál lenni a nagyüzemi boroknak. Vagyis ezek a borok nem attól értékesek, hogy üledék úszkál bennük, az üledék csupán annak a velejárója, hogy a bor minimális beavatkozással készült, éppen azért, hogy a bor egyik elfeledett, eredeti arcát mutassa meg, a termőhely és az évjárat sajátosságaival együtt. Nem arról van szó, hogy ezek a borászok nem lennének képesek tükrös bort készíteni, sőt, sokkal könnyebb dolguk lenne, ha ezt csinálnák, sokan közülük csinálták is évtizedekig. Aztán körülnéztek a világban, és rájöttek, hogy az élelmiszeripari termelésben tapasztalható bajok a borokat is érintik. 

E bajok rövid összefoglalása, hogy a profitorientált ipari termelés mára a felismerhetetlenségig torzított mindent, amit mi tápláléknak nevezünk.

Ezért is van, hogy az akármilyen élelmiszerbolt akármilyen 1,50-es alsópolcos bora, amire az sincs ráírva, honnan származik, az mindig tiszta és tükrös. A nemzetközi borsajtóban az elmúlt évek egyik legaktuálisabb témája éppen a natúr bor meghatározása és helye a gasztronómiában és a fogyasztói ízlésben. A fogyasztók felfedezték ezt a vonalat, ez az utóbbi években egyre szélesedő hazai borpiacon is egyértelműen látszik. A fogyasztók egy része a szűrt, tükrös borokat kedveli, másoknak a látványnál fontosabb a természetesség és a vegyszermentesen termelt szőlő. A két halmazban olyanok is vannak, akik néha ilyet innának, máskor amolyat. Vagyis rá lehet ezt szépen bízni a fogyasztóra ahelyett, hogy ökologikusan gazdálkodó kistermelőket zaklatunk hatóságilag. Tegyük még hozzá azt is, hogy ennek az ügynek nem arról kellene szólnia, ki milyen bort szeret vagy nem szeret, vagy ismer, vagy nem ismer. Inkább arról, hogy a földművelésügyi minisztérium úgy módosítson rendeletet, hogy ne lehetetlenítse el azokat a termelőket, akik fenntarthatóan próbálnak gazdálkodni, adalékmentes termékeket termelnek, és még külföldön is öregbítik a hazai borok hírnevét. Mert ez a történet egyelőre öngól. Már csak azért is, mert a tiltás a legjobb reklám.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?