„Beszédnek” nincs helye

A nyárelő már most kampányízű rendezvényekkel van teli, folynak a tárgyalások, hol nyilvánosan, hol titkosan, hol meg mutyizva, sugdolózva, bratyizva. Mindenféle jelöltállító konferenciák során vehet részt az, ki még kíváncsi valamicskét is a helyi vagy a magasabb szintű regionális politika döcögős történéseire. A minap utcai beszélgetést hallottam, Isten a tanúm, véletlenül, nem hallgatóztam, de ha már egyszer fülem nőtt, annak az a feladata, hogy felfogja az emberi hangot. A beszélgetők szörnyülködve tárgyalták meg, hogy egyik pártunk közeljövőben megrendezendő járási konferenciáján valószínűleg nem lesz semmilyen értékelő beszéd, semmilyen beszámoló, merthogy a beszédet tartó illetékesek esetleg előnybe kerülhetnének a többi, megszólalni képtelen jelölttel szemben. Mert jelölt az van bőven. Mindegyikük azt gondolja, ő a tökéletesség, a tudás és a hozzáértés megtestesítője, ami rendjén is lenne, mert önbizalom nélkül nem megy még a politika se. Csak van ám egy kis bökkenő! A féltékenység, a tehetségtelenség és a botorság hatalmi pozícióból való kihasználására tett kísérlet, mely szerint szóhoz se juthat a pártgyűlésen senki, mert még esetleg felborítaná az eredeti, kézi vezérlésre állított szavazás rendjét. Ez a dolog viszont kifejezetten bosszantó! Szóból ért az ember! A hallgatás sokszor a bölcsesség jele, ám akkor is hallgat az ember, ha nem tud, nem képes normálisan megnyilvánulni, nincs információja, képtelennek érzi magát arra, megfogalmazza a problémát, vagy esetleg egyszerűen sötét van ott, ahol fénynek kellene lennie. Múltkoriban egy kis statisztikát végeztem. Ki, mikor, hol és mennyit beszélt és mit is mondott, ha mondott valamit egyáltalán. Az eredmény nem zsákbamacska, csak siralmas. Legyen hát szilencium, tartsuk meg a pártgyűlést a hagyományos és korábban már jól bevált és megszokott módon, emelgessük a kezünket dróton rángatva, bólogassunk sűrűn, mert nem a szóból ért az ember, hanem a kiadott pártukázból. Kísérteties helyzet. Látom magam előtt a gyűlést, a vita hevében, amikor az elnök elvtárs így szól: „Van hozzászólás, elvtársak? Nincs hozzászólás, elvtársak! Köszönöm elvtársak!” Mint a régi szép időkben.