BERLINER ZEITUNG

Élesen bírálta a Nyugatot Zoran Zsivkovics, Szerbia-Montenegró miniszterelnöke. A német lapban megjelent interjúban Zsivkovics azt rótta fel a nyugati vezetőknek, illetve a legtekintélyesebb nemzetközi szervezeteknek, hogy nem támogatják kellően az országban zajló demokratizálási folyamatot.

Élesen bírálta a Nyugatot Zoran Zsivkovics, Szerbia-Montenegró miniszterelnöke. A német lapban megjelent interjúban Zsivkovics azt rótta fel a nyugati vezetőknek, illetve a legtekintélyesebb nemzetközi szervezeteknek, hogy nem támogatják kellően az országban zajló demokratizálási folyamatot. A miniszterelnök helyénvalónak nevezte ugyan, hogy Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint George Robertson, a NATO leköszönő főtitkára figyelmeztet a szerbiai nacionalizmus újbóli megerősödésének veszélyére, ugyanakkor úgy vélte: mindezért a Nyugatot is felelősség terheli, mert merev magatartást tanúsít Belgrád európai uniós közeledésével és a NATO békepartnerségi programjához való csatlakozására irányuló törekvésével szemben. Szavai szerint a Nyugat megfeledkezik arról, hogy Szerbia-Montenegró jelenlegi vezetői döntötték meg a Milosevics-rendszert, és ők azok, akik erőfeszítéseket tesznek a koszovói probléma megoldására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?