Bélelt útlevelek

Lassan a végéhez közeledik az egyik legnagyobb rendőrségi korrupciós ügy vizsgálata. A rendőrség belső elhárítása több mint egy éve váratlanul ellenőrizte az Ipolyság és Parassapuszta közti határátkelőt. Ennek során húsz rendőrt vettek őrizetbe.

Lassan a végéhez közeledik az egyik legnagyobb rendőrségi korrupciós ügy vizsgálata. A rendőrség belső elhárítása több mint egy éve váratlanul ellenőrizte az Ipolyság és Parassapuszta közti határátkelőt. Ennek során húsz rendőrt vettek őrizetbe. Az akcióra a magyar Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával együttműködve került sor, akik szintén találtak tíz vétkes egyenruhást. Kenőpénz elfogadásával és hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolják őket. A testület jó hírnevét beárnyékoló közegek bűne az volt, hogy pénzért pecsételtek. Magyarországon sok erdélyi – a hírügynökségek szerint román, de ez csak részben igaz – vállal munkát. S mivel vízumhoz jutni még csak-csak lehetséges, de munkavállalási engedélyt szerezni már jóval bajosabb, nem kevés az utánajárás, és a végkifejlet sem biztos, „természetesen” feketén dolgoznak. Ezek az emberek harmincnaponta átlépik az államhatárt, begyűjtenek egy pecsétet az útlevelükbe, majd visszatérnek zsúfolt tömegszállásaikra, hogy újabb harminc napig zavartalanul dolgozhassanak. A feketemunkások szorult helyzetét igyekeztek kihasználni azok, akik buszra ültették őket, s szervezetten szállították a határátkelőhelyre. Itt leadták útlevelüket, s a beépített határőrök szemrebbenés nélkül beleütötték a stemplit. Azt, hogy ne kérdezzék meg, miért fordul azonnal vissza a busz, a piros román útlevélbe csúsztatott 500-1000 forint volt hivatott biztosítani. Hogy mióta egészítették ki ily módon keresetüket a derék egyenruhások, nem tudni pontosan, a gyanú szerint legalább 2002 óta, így százezreket szerezhettek. Az ügy pikantériája, hogy húszból tizenöten a vádemelésig ugyanott teljesítettek szolgálatot, jobbára idősebb, tapasztaltabb rendőrök, a fiatalokat ugyanis kihagyták e jól jövedelmező üzletből. A nagy lebukás idején még az uniós csatlakozás előtt álló országok biztonsági szervei presztízsének kétségkívül nem használó eset is azt mutatja, nem elég a keleti határt védeni. Noha Vladimír Palko belügyminiszter fizetéskiegészítést ígért az ukrán–szlovák határon szolgálatot teljesítőknek, minden egyes kilométert öt fegyveressel őrizetet, milliókért vásárolt éjjellátó és hőérzékelő berendezéseket, mindezek nem sokat érnek, míg a keleti határon innen 500-1000 forintért ez megy. A miniszter a kínos ügy nyilvánosságra kerülése után kijelentette: elképzelhető, hogy más határátkelőkön is ez a gyakorlat. Azóta viszont nem bukott le újabb korrupt csapat. Megszeppentek és óvatosabbak lettek? Gyengült az ellenőrzés? Egy biztos: a korrupciós ügyet kiváltó jelenség okát nem sikerült felszámolni. ĺgy legfeljebb az lehetséges, hogy most más határátkelő személyzete kapja a „bélelt” útleveleket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?