Bambulok a téren

Mondhatnám József Attila szavaival: ámulok, hogy elmulok. Menet közben azonban mennyi a látnivaló! Különösen így egy kora nyári késő délutánon, mikor kiül az ember a város főterére és bámészkodik. Telve a tér teraszokkal, afféle mediterrán hangulat, mintha már európaiak lennénk ebben is, még a zene is olaszos. Fullasztó vasárnapi hőség, de nem ettől kap fejfájást az ember. Akarva-akaratlan mindenhol kibukik a hétköznap, a megélhetés vagy a meg nem élhetés gondjából fakadó panaszáradat. Ám egy ellenpélda is van. Egy fiatalka pincérkislány ismerős fülig érő mosollyal hordja szaporán a habos sört. Máskor hétvégére már éppen hogy mozdulni bír, annyira ki van hajtva a napi tizenkét órás műszak, az olykor értetlen és érthetetlen vendégsereglet, a meleg meg az ugyancsak kevéske napibér miatt. Legutóbbiért, mondjuk, egy tőlünk nyugatabbra lévő országban fel se kelne reggel az ottani illetőségű lakos. Most ragyogó mosollyal repked ki s be a lányka a terasz és benti felszolgálói tér között. Évődünk vele, tán szerelmes, azért van így feldobódva, de titokzatosan mosolyogva annyit mond, nem ez a jókedv oka, hanem végre sikerült munkát kapnia jóval tisztességesebb fizetésért. El kell mondani róla, egyetemi végzettsége van, szakmájában azonban országunk fura szabályai miatt igen nehezen tud elhelyezkedni, vállalkozni pedig csak szakmai gyakorlat után engednék, de azt meg nem tudja megszerezni, mert a szakmai gyakorlat megszerzéséhez nem veszik fel munkaviszonyba. Lódoktornak tanult a lelkem, érti a dolgát, tudja, mit kellene csinálni, de hát ha egyszer ilyen lükék ezek az előírások?! Ördögi kör ez! Ez a vasárnap azonban az utolsó munkanap itthon. Szerdától irány a Balaton, hivatalos munkavállalási engedéllyel, igaz, megint csak felszolgálni, megint talpalni, no de már nem ennyiért, mint itt. Aztán meg ki tudja? Hátha ráakad valamilyen kapcsolatra, hátha továbbmegy, neki a világnak. Bámulok a teraszon, igazi mediterrán a hangulat, de a kedvemre már árnyék borult a hírektől. Változik a kép, két szutykos cigánygyerek kérincsél cigarettát, s mivel nem kapnak, a csikket szedik fel. Majd megfürödnek sikongva a szökőkútban, aztán futnak valahová. Dolce vita – édes élet! Mintha moziban lennék, csak nem az isteni Marcello és a dús keblű Anita a főszereplő. Meleg van, langyul a sör, bámulok a teraszon.