Az „utca” éve után választási év áll előttünk

pozsony tüntetés vél

A tavalyi évet úgy kezdtük, hogy a nagy nyolcasok éve lesz – legalábbis itt Szlovákiában. Lesz sok megemlékezés, de az év fő belpolitikai eseménye valószínűleg az őszi, helyhatósági választás lesz. 

Az élet azonban tavaly is megmutatta, hogy sok esetben felesleges tervezni. Ján Kuciak és Martina Kušnírová februári meggyilkolása teljesen átírta az ország belpolitikai naptárát. Egy évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy az év végén nem Robert Ficónak hívják majd a szlovák miniszterelnököt, ahogyan azt sem, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter nemhogy miniszter nem lesz, de már a parlamentben sem lehet őt látni. 

A kormánykoalíció ugyan maradt, de a kormány átalakult, egy év alatt három belügyminisztere is volt az országnak, távozott a rendőrfőkapitány, és korábban a befolyásukkal dicsekvő emberek kerültek börtönbe. 

Az év teljesen máshogy alakult, mint ahogyan azt mi, újságírók vártuk, és biztosan máshogy, mint amire a politikusok számítottak. 2018 történéseit jobbára az „utca” határozta meg, ami ugyan szokatlan, de Szlovákiában ez általában jót jelent. Így volt ez 1989-ben, így volt 1998-ban, és tavaly is. Ahhoz azonban, hogy az események ne lépjenek ki a medrükből, kell a fogadókészség a politika irányából is. Tavaly, egy rendkívül kiélezett helyzetben és még ha nehezen is, de sikerült végrehajtani ezt a mutatványt. 

Ehhez kellett azonban az is, hogy az „utca” mentes maradt a szélsőségektől, alapvetően a demokratikus értékekért kiálló emberek határozzák meg a haladás irányát. 
Az idei évről ezért is nehéz bármit írni. Van ugyan néhány fogódzó, lesz köztársaságielnök-választás, lesz európai parlamenti választás és ősszel minden bizonnyal elindul a 2020-as parlamenti választás kampánya. Andrej Kiska államfő tegnapi beszédében megerősítette, hogy nem indul a köztársaságielnök-választáson, amikor megismételte, hogy ez az utolsó újévi beszéde. Idén tehát mindenképpen új köztársasági elnököt választunk. Ugyan az államfő hatásköre viszonylag szűk, de a tavaly tavaszi események is megmutatták, hogy fontos ellenpólusa tud lenni a végrehajtó hatalomnak. 

Kiélezett helyzetekben egyáltalán nem mindegy, hogy ki ül az elnöki palotában. 

Természetesen az sem mindegy, hogy ki képvisel bennünket az Európai Parlamentben, és még ha látszólag Strasbourg és Brüsszel messze is van Szlovákiától, az elmúlt év megmutatta azt is, hogy a térbeli távolság nem jelent semmit. 

Ahogyan lehetett Brüsszel elleni kampánnyal befolyásolni a magyarországi választások eredményét, úgy hatással lehet a szlovákiai belpolitikai helyzet az EP-választások eredményére. Európa jövője Szlovákia és az egész térség jövője is egyben, és egyáltalán nem mindegy, hogy az eddigihez hasonló, mérsékelt és demokratikus vezetése lesz-e, vagy a szélsőségek kapnak nagyobb szót az irányításban, mint ahogyan azt tapasztaljuk Lengyelországban vagy Magyarországon. A tavalyi évet lezártuk, de a demokrácia jellegéből adódóan nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Nincs végső győzelem, megnyugtatásul azonban leírhatjuk, nincs végső vereség sem, legalábbis amíg demokrácia van. Idén két fontos választás is lesz, közvetlenül is kinyilváníthatjuk a véleményünket. Tegye meg ezt mindenki, akinek lehetősége van rá. Hacsak az élet nem állít elénk még fontosabb választásokat… 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?