Az olvasás alkonya

Nemcsak az éppen aktuális olvasás évének statisztikáiból tudom, hanem személyes tapasztalásom is, hogy a fiatalok nagyon keveset olvasnak. Ha olvasnak egyáltalán. A kötelező olvasmányok gyakorlatilag nem léteznek számukra. És mintha az iskola is feladta volna a reménytelen szélmalomharcot. Sok helyen már régen tudomásul vették, hogy a tanulók nem vastag, teljes regényeket olvasnak, hanem ügyes tartalmi kivonatokat. És azt sem teszik nagyon szóvá, ha A kőszívű ember fiainak ugyebár Jókai Mórtól származó, latin mondatokkal bőven teletűzdelt szövege helyett az egyszerűbb és színesebb Várkonyi Zoltán-féle filmsztorit mondja fel a vizsgán, akit szerencsétlensége arra ítélt, hogy ilyen kényelmetlen kérdésre kelljen válaszolnia. Akkor is nem olvasási tendenciáról kell beszélnünk, ha sikerül csemetéinket egy-egy klasszikus regény olvasására rászorítani. Nem akarnám eltagadni a szülők felelősségét, de azért mégis az iskolák gondjait szaporítanám. Valami baj lehet a régen megszokott módszerekkel. Az olvasás a legtöbbször információszerzési folyamat része volt és maradt a mai napig. Nagyon kevés az a fiatal, aki egy-egy művet esztétikai értékeiért olvas, aki Jókai körmondatait, vagy Kosztolányi latinos világosságát értékelné. Jókaitól a reformkort akarná megismerni, Kosztolányi Pacsirtájából a századfordulót, egy kissé történelmi tanulmányaik illusztrálásaként. És közben makacsul nem veszünk tudomást arról, hogy az információforrások megváltoztak. Hiszen lassan-lassan már újságot sem a hírekért olvasunk, mert ezeket már az Internet is közvetíti, mégpedig azonnal. A fiatalok közül, aki teheti, pontosan annyi időt tölt a számítógépe előtt, mint amennyit a számítógép előtti korszakban mi, könyvvel a kezünkben ültünk a karosszékben. A komputer legyőzte a könyvet? Egyelőre így áll a mérkőzés. A komputer ellen hadakozni botorság lenne. Viszont a könyvek megszerettetésének új módjait is meg kellene találnunk.