Vélemény

Az igaz áprilisi tréfa

Olyan világról írom kommentáromat április elsején, ahol minden a feje tetejére állt, minden lehetséges és igaz, meg az ellenkezője is – bolondozás lenne talán, de száz százalékban a kőkemény valóságról szól.
Gál Zsolt

2018. április 3. 17:06

A francia L'Express című lap lehozta Orbán Viktor 1988 végén kelt motivációs levelét, amelyben Soros-ösztöndíjért folyamodott… És kapott is 10 ezer dollárt, hogy Oxfordban tanulhasson, mert tetszett Orbán kutatási terve, amely szerint a demokratikus átmenet egyik legfontosabb eleme lehet a civil társadalom újjászületése! Lám, a franciákat még talán meglepetésként érheti, hogy Orbán ezek után Sorost kiáltja ki a Magyarországra törő főgonosznak, propagandakampányt folytat ellene, be akarja csukatni az általa alapított egyetemet (CEU), és a civileket támadja. Úgy, hogy korábban Soros az átmenet folyamán a pártok közül a Fideszt támogatta legnagyobb mértékben anyagilag, és a Fidesz többször megvédte a szélsőjobbról jövő akkori nemtelen támadásoktól, és hogy Orbán maga is Soros-ösztöndíjas volt. (Akárcsak Szájer József, Németh Zsolt, Schmidt Mária, Kövér László, Deutsch Tamás, Áder János, Habony Árpád vagy Kovács Zoltán kormányszóvivő). Magyarországon mindez szerves része a kampánynak, teljesen természetes, nemcsak április elsején, hanem az év minden egyes napján.

2018. április 3. 13:36

Orbán 10 ezer dollárt kapott Sorostól

A fideszesek amellett, hogy ellenfeleiket és kritikusaikat Soros-bérencnek titulálják, általában „ballibsi”, „komcsi” és hasonló jelzőkkel illetik őket. Úgy, hogy közben az Orbán-kormányok egy sor tagja korábbi kommunista (MSZMP) párttag (Fónagy, Hoffman, Martonyi, Pintér, Matolcsy), sőt a Fidesz vezető politikusai közül jó páran már a Kádár-rendszer idején is vezető pozíciókban voltak (Kövér László, Schmitt Pál, Stumpf István, Mikola István), maga Orbán meg KISZ-es volt, azaz az állampárt ifjúsági szervezetének titkára (akárcsak Deutsch, Varga Mihály és Rogán Antal). A libsikről meg annyit, hogy a Fidesz korábban bevallottan liberális párt volt, sőt Orbán 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé (a liberális politikai pártok nemzetközi szövetsége) egyik alelnöke volt.

Summa summarum, a volt komcsiktól hemzsegő, volt liberális, Soros-pénzeken felnőtt fideszesek használják szitokszóként ellenfeleikre a „ballibsi” és „Soros-bérenc” jelzőket.

Most akkor kiben van a hiba? Szegény franciákban, akik ezen meglepődnek, vagy a magyarokban, akiknél ez az egész a világ legtermészetesebb dolga, olyannyira, hogy a Fidesz toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, a legnépszerűbb párt.

2018. március 31. 18:05

Magyarország tragédiája II.

Magyarország úgy szalad neki a parlamenti választásoknak, hogy tényleg minden lehetséges. Meg annak az ellenkezője is.

Lehet, hogy diktatúra lesz belőle és elhagyja az uniót, de lehet, hogy azon belül visszatér a demokratikus útra. A választások eredménye gyakorlatilag megjósolhatatlan. Még akkor is, ha netán részben ismernénk az eredményt. Mondjuk a Fidesz listán megkapja a szavazatok 36,2 százalékát. Ebből lehet alkotmányos parlamenti többsége, sima többsége (racionálisan mérlegelve ez a legvalószínűbb), ellenzéki többség (ezt súgja a megérzésem) meg ellenzéki alkotmányos többség is (a legkevésbé valószínű). Jórészt olyan tényezőktől függően, hogy mekkora lesz a részvétel, merre mozdulnak el a bizonytalan szavazók, mekkora a rejtőzködő szavazók tábora, milyen lesz az ellenzéki együttműködés és főleg: mekkora lesz az ellenzéki választók között az átszavazás a legesélyesebb jelöltre.

Szóval ne tessék megróni az elemzőt, ha a megérzéseiről értekezik egy ennyire irracionális világban. Végtére Soros Györgynél is a megérzések voltak fontosabbak a meggazdagodásban, a racionális gazdasági kalkulációnál. Az üzleti életben többnyire bejöttek neki. És a politikában? Soros 1991-ben a Figyelőnek azt nyilatkozta: „nem is rejtem véka alá, hogy én eszmeileg a Fidesszel szimpatizálok. Tény, hogy a Soros Alapítványnak is szerepe van e tehetséges, fiatal politikusgárda kinevelődésében. Én őket tartom a jövő ígéretének.” Ma már hozzátehetnénk: mert bármi megtörténhet, meg az ellenkezője is, és mind a kettő igaz lesz…

Önnek ajánljuk

Összefogásra buzdító akciók

A DAC célja újra Európa

Nem üzemeltet tovább sürgősségi egészségügyi állomásokat Szlovákiában a Falck

Jövőre kezdődhet az idegenrendészet dunaszerdahelyi fiókjának felújítása

WHO: Magas cukortartalmúak és a babák számára nem megfelelőek a bébiételek

Nagy meleg, száznál több futó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?