Az EU első komolyabb missziója

A boszniai „stabilizáció” 1995-ben kezdődött, amikor a NATO-tagországok légierejének beavatkozása, majd erős diplomáciai nyomás után a három fő bosznia-hercegovinai népcsoport, a szerb, bosnyák és a horvát, képviselői az amerikai Daytonban megegyeztek a polgárháború befejezéséről.

Ezt követően a NATO igen erős, több tízezer fős erőt vezényelt az országba, amelyet IFOR, tehát Implementációs Erők néven ismert meg a világ. Miután 1996 szeptemberében sikeres választásokat tartottak Bosznia-Hercegovinában, a NATO tagállamai megállapíthatták, hogy sikerült az ország entitásai közötti egyezményeket implementálni. Ezek után sor került a szövetség missziójának transzformálására, és gyakorlatilag létrejött az SFOR néven, tehát Stabilizációs Erők néven ismert NATO-erő az országban. Az SFOR-nak elsősorban három feladata volt: elrettenteni a potenciális agresszorokat a békeszerződés megszegésétől, megerősíteni a „békés légkört” és támogatni a civil intézményeket, hogy azok a lehető leghatékonyabban láthassák el feladataikat. Miután az SFOR jellege és feladatai is jelentősen megváltoztak az IFOR-hoz képest, az egységek létszámát gyakorlatilag a felére lehetett csökkenteni, körülbelül 32 ezerre. A boszniai helyzet folyamatos stabilizálásával párhuzamosan később további haderőcsökkentéseket lehetett végrehajtani, és az SFOR létszáma fokozatosan csaknem 7000-re csökkent. A bosznia-hercegovinai NATO-jelenlétet azonban éppúgy nem lehet kiragadni a nemzetközi kapcsolatok összefüggéseiből, mint más eseményeket a Balkánon. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások, és az azt követő eltolódások a nemzetközi kapcsolatok terén egyértelműen módosították az amerikai külpolitika regionális prioritásait, így Washington figyelme Európáról Délnyugat- és Közép-Ázsiára terelődött.

Ezzel párhuzamosan – még ha nem is igazán hatékonyan és világrengető eredményekkel – elkez-dődött az európai kül- és biztonságpolitika alakítása is. Márpedig az első tényező – az amerikai hangsúlyeltolódás – egyértelműen annak irányába hatott, hogy jelentősen csökkenjen az amerikai jelenlét nemcsak a Balkánon, hanem egész Európában is. Az így keletkező „űrt” pedig senki más nem töltheti ki, csak Európa. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden eredmény ellenére a balkáni válsággócok kezelése, illetve stabilizálása még mára sem jutott el arra a szintre, hogy nemzetközi katonai jelenlét nélkül biztosítható lenne a tágabb régió stabilitása. Koszovó esetében a probléma még tetéződik azzal, hogy egyelőre – legalábbis hivatalosan – senkinek sincs fogalma arról, mit is kellene csinálni ezzel a többségében albánok lakta területtel. Ráadásul a koszovói helyzet sokkal bizonytalanabb, mint a boszniai, ezért egyelőre szó sincs arról, hogy a NATO szerepét esetleg más szervezet venné át. Bosznia-Hercegovina esetében viszont a helyzet egyértelmű: december 2-án befejeződött az SFOR hadművelet, helyét az Európai Unió által vezetett EUFOR vette át az ALTHEA nevű hadművelet keretében. Meg kell vizsgálni a két misszió közötti hasonlóságokat, de a különbségeket is. Ami az EU-haderőt illeti, az amerikaiak és kanadaiak helyét részben Finnország veszi át, de összességében véve a haderő létszáma nem változik, marad a kb. 7000-es szinten. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy egy korlátozott létszámú amerikai és NATO erők maradnak az országban, elsősorban a boszniai bosnyákok kérésére, akik az USA-ban látják biztonságuk legfőbb zálogát (ezenkívül fontos segítséget fognak nyújtani az ország védelmi szektorának reformjában is). Ami a különbségeket illeti, a legfontosabb a két misszió feladatával kapcsolatban fedezhető fel: összehasonlítva az SFOR-ral, az EUFOR már kevésbé lesz katonai jellegű, sokkal inkább az ország helyreállításában, valamint a civil-katonai kapcsolatok fejlesztésében fog közreműködni. Mindenesetre az ALTHEA-nak rendkívül fontos kihatásai lesznek az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának fejlődésére is. Annak ellenére ugyanis, hogy nem ez az EU első katonai missziója, mégis sokkal nagyobb volumenű, mint az előzőek. Csak emlékeztetésül: ez EU eddig gyakorlatilag két katonai hadműveletet hajtott végre saját zászlaja alatt, mindkettőt 2003-ban. Az egyiket Közép-Afrikában, a kongói Bunia tartomány stabilizálása érdekében, a másikat éppen a NATO-tól vette át Macedóniában. Mindkét hadművelet esetében nagyjából 1500 főt vetettek be, néhány hónapos határidőn belül. Ezzel szemben Bosznia Hercegovinában egy sokkal nagyobb, 7000-es haderőről van szó, ráadásul még senki nem tudja pontosan, milyen hosszú ideig kell a térségben maradni. Ez utóbbi kérdés fontos, hiszen míg egy rövid távú hadműveletnél nem, egy több évig tartó esetében központi kérdés az egységek rotációja. Ez azt jelenti, hogy a bevetésen lévő erők minimum háromszorosára van szükség ahhoz, hogy az egység hosszabb távon is a térségben maradhasson. Márpedig ismerve egyes európai erők helyzetét, számos olyan ország akad majd, amelyeknek problémát okozhat az egységek hosszabb távú rotációjának biztosítása. Mindenesetre az biztos, hogy az európai országok mindent megtesznek a bosznia-hercegovinai misszió sikeréért, hiszen itt már az alakulófélben lévő kül- és biztonságpolitika hitelességről is szó van. Ha Bosznia-Hercegovinában sikeres lesz az EU, ez hosszabb távon nem csak önbizalmat, hanem presztízst is jelenthet az Európai Uniónak egy olyan területen, ahol eddig nem igazán rúgott labdába.

A szerző külpolitikai elemző