Az elszürkülés veszélye

<p>Kisebb botrányt okozott Brüsszel, hogy egy új, ISLAM nevű párt szórólapjait dobálták a postaládákba. A párt magát alternatívának nevezi, vezetője pedig radikálisabb iszlamista körökkel áll kapcsolatban.</p>

Felmerül a kérdés, lehet-e Európában tolerálni ilyen pártot? A válasz nem olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik. Hiszen a kontinensen léteznek mindenféle vallásos pártok, nagy többségében keresztények. És bár Európa egyértelműen a (judeo-)keresztény kultúrkörhöz tartozik, állam és egyház szétválasztásának okán a keresztény egyházak vagy a keresztény pártok nem igazán élvezhetnek előnyt az állam szemében mondjuk egy muszlim párttal szemben.

Maga a megtűrés kérdése azért merül fel, mert sokan érzik úgy, hogy veszélyforrásokat hordoz magában a politikai iszlám megkapaszkodása Európában. Ezek a félelmek nem megalapozatlanok, bár sokszor túlzóak. Az érvelés ezen a fronton úgy hangzik, hogy az ilyen pártok a jövőben komoly támogatásra számíthatnak az európai muszlim közösség körében, és azokban az országokban, ahol jelentős muszlim bevándorlás van, politikai tényezőkké válhatnak. Hogy végül Európa behódol a politikai iszlámnak. (Nem fog.)

Ezzel egyetértve érdemes elgondolkozni azon, vajon mi teremti meg az ilyen pártok számára a teret. Véleményem szerint elsősorban az, hogy a jelenlegi európai politika válságban van. Hogy a politikai elitek elszakadtak és távolodnak a választóiktól. Hogy a marketing átvette a politikai cselekvés helyét, a passzivitást színes konfettifelhővel eltakarva. Hogy az EU cselekvőképessége nem olyan, mint azt sokan szeretnénk, és hogy a kontinensen illiberális politikai projektek feszegetik a demokratikus berendezkedés peremeit. Hogy sokan érzik úgy, nincs kit választaniuk, vagy mindegy, hogy kit választanak, mert minden párt íztelen és szürke.

A helyzet számomra hasonlónak tűnik, mint az ún. családvédelmi népszavazás esetében. Mit árul el az a keresztény fundamentalisták világnézetéről, hogy úgy gondolják, veszélyezteti a heteroszexuális emberek házasságát az, ha a homoszexuálisok is nyíltan élhetnek úgy, ahogy akarnak? Ennyire gyenge lenne a család intézménye, hogy egy parányi, önmagával elfoglalt és másokat „megtéríteni” nem próbáló kisebbségtől agresszíven meg kell védeni?

Számomra nem az a baj, hogy vannak és lesznek iszlám pártok Európában, bár a hátam közepe se kívánja őket. Az igazi baj az, hogy a jelenlegi európai politikai paletta olyan gyenge, hogy még az ilyen amatőr iszlamista kezdeményezések is veszélyforrásnak tűnhetnek számukra. Ha normális minőségű politikai pártjaink lennének, az iszlamizmus előretörésétől sem kellene félnünk. Ezért az elsődleges feladat szerintem nem az, hogy visszanyomjuk az ilyen kezdeményezéseket, hanem az, hogy politikai elitjeink összekapják magukat. Nem a behódolás a fő veszély, hanem az elszürkülés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?