Az autonómia megszerettetése

Nos, az autonómia szó kiveri a biztosítékot Szlovákiában, s mint tudjuk, ennek van némi történelmi háttere. A szlovák autonomisták, akik az első Csehszlovák Köztársaságban a politikai képviseletig vitték, bizony ebbe a szóba rejtették el az önállósulási szándékokat. Az autonómia tehát szlovák olvasatban – nem a történésziben, hanem az alap- és középiskolák törióráin nevelt választók olvasatában – az első lépés az önállósulás felé. Emiatt magát a kifejezést kell előbb rehabilitálni e kis országban, hogy bármilyen eredményt érhessen el bárki. Eddig két úton indult el az autonómia „megszerettetésében” a magyar politikai képviselet. Egyrészt önkormányzatiságról kezdett beszélni (pedig az más, az alulról jön) az autonómia helyett (ami felülről jön), és emellett ágazati autonómiákról beszélt, pl. oktatási vagy kulturális területen. Másrészt pedig kimondta az autonómia szót és kertelés nélkül odatette a területi jelzőt is, amitől aztán jött a túloldal dührohama. Az az út, amelyet az önkormányzatiságot hirdetők választottak, végül is részben teljesült. A magyar többségű települések a pénzügyi decentralizáció után tulajdonképpen autonómak lettek, benne az általuk fenntartott iskolákkal, kulturális intézményekkel. Országos vagy akár területi intézményeknél pedig mindig az önkormányzatiság hiányába ütközött mindenki – jó példa erre a kultúratámogatási gyakorlat, ahol egyszerűen nincs nemzetiségi reprezentatív szerv, ezért minden egyes döntés, pénzosztás stb. keményen megkérdőjelezhető. Az oktatási autonómia okos dolog, a kulturális szintúgy, főleg ha azt autonóm, és nem megye vagy kormányhivatal által fenntartott intézmények jelentik. De valljuk be őszintén: nem ezt akarja elérni egyetlen hazai kisebbségi szervezet sem. Az az autonómiamodell, amely valóban, de valóban az ott élők otthonérzését, jobb boldogulását, a régió felemelkedését szolgálja, az a területi autonómia. A területi autonómia viszont nem azonos a nemzetiségi autonómiával – megírtuk már ezen a helyen, hogy egy autonóm terület haszonélvezői annak lakói, akár magyarok (ruszinok, romák, ukránok stb.), akár szlovákok. A területi autonómia regionális alapú, s a régió specifikumait kihasználó vagy azokra reagáló politikai megoldás, jobbára törvény alapján (ezért „jön felülről”). Még pontosabban: a régió ugyan azért kerül különleges megítélés alá, mert ott nem egy, hanem kettő vagy több nemzetiség él, de az autonómia adta lehetőségek a régióban élő, egyébként országosan többségi lakosságot is védik, támogatják, istápolják. Ezek azok az autonómiamodellek, amelyekre oly szívesen mutogatunk, a dél-tiroli, az egykori működő vajdasági stb. Ha az előbb leírtakat tudomásul vesszük, akkor az autonómia leghangosabb, leghatékonyabb és legeredményesebb szószólói a potenciális autonóm területen élő szlovákok. Itt hagyom abba. Mert föl kell magunknak tenni a kérdést, hajlandóak vagyunk-e szövetségesként kezelni a régiók sokszor odatelepült szlovákjait, vagy sem. És kérdés, szövetségesként akarnak-e velünk dolgozni az ott élő szlovákok, és nem édesebb-é a szívüknek a Slota-féle „mi vagyunk itt itthon”, és ebbe a magyarok ne szóljanak bele. Mindkét kérdéssel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Ma. De célként nem rossz, érdemes foglalkozni vele. Persze nem újabb25 évig, mert addigra akár annyian is lehetünk, hogy az autonómiát hozzánk vágják. Csak rezervátumnak fogják hívni.