Az anyák napja utáni hétfő

Nemrég jelentek meg egy amerikai genetikusok által végzett nagymintás kutatás eredményei, amelyek kimutatták, hogy az anyák az életüket jellemző folyamatos stressz miatt akár 4–5 évvel rövidebb életre számíthanak, mint gyermektelen, hasonló életkorú társaik. Ha megkérdeznénk tetszőleges számú átlagos szlovákiai magyar anyát, hogy mivel ünnepelték ezt a jeles napot, nagy valószínűséggel virágot, csokit, gyerekek által készített kézműves ajándékokat, bájos mosollyal elmondott versikéket sorolnának fel a legtöbben.És ha megkérdeznénk, hogy mire vágyna igazán, vajon miről mesélne az átlagos, közép-kelet-európai mártír-anya-minták között felnőtt, saját anyaságát teljesítménykényszerek és bájos mosollyal álcázott versengések közepette megélő fiatal nő? Mit tennél a listára, kedves anya-társam? Kikapcsolódást, kényeztetést, én-időt? Fel-mentést a házimunka mókuskerekéből? Őszintén kimondott, tettekkel kísért elismerő szavakat? Néhány óra felhőtlen játékidőt a gyerekeiddel, amikor nem a feladatlista következő pontja lebeg a szemed előtt? Bűntudat nélkül magadra költött pénzt? Igazi elismerést és pénzügyi megbecsülést a munkahelyeden? Kitörő élvezettel átélt, felszabadult szexet? Friss és kíváncsi, mindenre nyitott szerelmet? Visszakapott szabadságot és újrakezdést? Vagy azt, hogy a következő gyerekedet méltóságteljesen és háborítatlanul tudd megszülni? Hogy ne ítéljen el senki azért, mert nyilvánosan szoptatsz vagy épp nem szoptatsz, fegyelmezed a gyerekedet vagy épp szabadjára engeded, az utolsó lélegzetvételeddel is a családodért harcolsz vagy éppen leteszed a mártír mintát és teret adsz a saját érzéseidnek is? Hosszan tudnám még sorolni. De nem teszem, nehogy hozzáírjak még néhány tételt ahhoz a kollektív tudatban és tudattalanban élő listához, amely arról szól, hogy nekünk, anyáknak, milyennek is kellene lennünk.

Végső soron ma hétfő van. Anyák napja mögöttünk. Elmúlt. Amióta világ a világ és néven nevezzük a napokat, minden vasárnap után hétfő következik. Átlagos, nyűgös, nehezen induló hétfők, újra meg újra. Anyák napja után a mindenki más napja. De tudod, nem azon múlik. Nem igazán azon múlik a jól-léted, hogy mekkora csokor virágot kaptál tegnap, vagy sikerült-e videóra venni a könnyfakasztó versikét. Hanem azon, hogy abból a végtelen odaadásból és mindent elfogadó szeretetből, amelyet a szeretteid felé sugárzol nap mint nap, tudsz-e adni önmagadnak is. Hogy képes vagy-e úgy odafordulni önmagad felé, mint a gyermeked felé a legtörékenyebb állapotában. Ha neki jár, neked miért ne járna. Sőt. Neki akkor jut elég a törődésből és szeretetből, ha neked már korábban jutott.

Ezért aztán az a cinkos ötletem támadt, számodra, átlagos, közép-kelet-európai mártír-anya-minták között felnőtt, fiatal nő, hogy bármit kaptál is tegnap anyák napja alkalmából, ma adjál önmagadnak néhány percet. Állj oda a tükör elé és vizsgáld meg amit látsz, szeretettel, békével, elfogadással. Nézd meg azt a képet, amit látsz, szemléld és nézegesd addig, amíg meg nem találod benne az ősit, a gyönyörűt, a zabolátlant. A bölcset, a kíváncsit, a játékos lelket, a forrón égő tekintetet. Ha ma, egy átlagos hétfőn elő tudod hívni ezeket, mindennap menni fog.

 Molnár Kriszta