Tomáš maga is elismerte, hogy hosszú ideig figyelmen kívül hagyták az anyákat, az érdektelenség pedig nem folytatódhat
Várat magára a nyugdíjrendszer fájó hibájának kiküszöbölése, folytatódik a diszkrimináció
A kormány az elmúlt időszakban számos, a nyugdíjakkal kapcsolatos módosítást hagyott jóvá, egyúttal bejelentették a reformok sora még nem ért véget. A miniszterek tervei között ugyanis szerepelt a nyugdíjrendszer egyik fájó tökéletlenségének kiküszöbölése is. Mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a hibajavítás nem megy majd olyan gyorsan és könnyen, ahogy azt tervezték.
A munkaügyi tárca vezetője, Erik Tomáš (Hlas) az elmúlt hónapokban többször is azt hangsúlyozta, hogy egy olyan módosítás előkészítésén dolgoznak, amely az idősek évek óta diszkriminált csoportjának kedvezne.
Fókuszban az anyák
Tomáš maga is elismerte, hogy a döntéshozók hosszú ideig figyelmen kívül hagyták az anyákat, az érdektelenség pedig nem folytatódhat tovább, mivel már napjainkban is gyermekes nők százezrei kapnak csökkentett összegű nyugdíjat. Mindez annak tudható be, hogy a szülési szabadság idején az állam fizette helyettük a járulékot, amelynek összegét az átlagbér 60 százalékában határozták meg, ez pedig évekkel később jelentős visszaesést eredményez.
Az alkotmány egyértelműen kimondja, hogy a szülővé válás nem lehet hatással a nyugdíjak összegére
– jelentette ki Erik Tomáš, aki azt javasolja, az állam tekintsen úgy az érintett nőkre, mintha dolgoznának. A tárcavezető szerint a szemléletváltás nem csak a jövőre vonatkozna, visszamenőleg is megoldhatná a problémát.
Kísértő múlt
Tomášt gyorsan utol is érték az ígéretei, rögtön az új esztendő első sajtótájékoztatóján neki szegezték a kérdést, hogy áll a szóban forgó módosítás előkészítése.
A javaslat a fiókban pihen. Sőt, ha őszinte akarok lenni, már tavaly összeállítottuk
– közölte a munkaügyi miniszter, aki végül azt is beismerte, hogy a kész tényként közölt tervet korábban anélkül tárta a nyilvánosság elé, hogy megszerezte volna a jóváhagyásához szükséges politikai támogatást.
Mivel a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a reform nemcsak csúszik, de az elfogadása akár kútba is eshet, így a tárcavezető ezúttal is csak fogadkozni tudott.
„Hamarosan megkezdem a tárgyalásokat a koalíciós partnerekkel és az ellenzék képviselőivel” – jelezte Tomáš, aki abban bízik, hogy a 150 főt számláló parlamentben végül sikerül elég képviselőt összekaparnia, hogy véget vessen az anyák hátrányos megkülönböztetésének.
Akadnak azért sikerek
Erik Tomáš egy az újságíróknak címzett kritikával próbálta elvenni a korábbi ferdítése, valamint a lebukása élét. A miniszter jelezte, a közelmúltban több olyan beszámolót is látott a különböző sajtótermékekben, ami állítása szerint nem megfelelő módon dolgozta fel a szülői nyugdíjbónusz megszüntetését. Tomáš elsősorban azt kifogásolta, hogy a hírek eltörlésről szólnak, holott ő többször is leszögezte, a támogatás nem veszett el, csak átalakult.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy ez a konszolidációs csomag egyetlen olyan intézkedése, amelyre a szociális partnerek is rábólintottak
– bizonygatta igazát a tárcavezető, majd azt is megjelezte, továbbra is kiáll amellett, hogy a szülői bónuszt érdemes volt feláldozni a 13. nyugdíjért.
„Ezt pedig az érintetteknek is el kell ismernie, hiszen a 13. nyugdíj senkit nem juttat előnyökhöz a többiek kárára” – tért vissza Erik Tomáš a diszkrimináció motívumához, szerinte ugyanis a szülői bónusz jogtalanul juttatta előnyhöz a gyermekes lakosokat a gyermektelen polgárokkal szemben.
Így azonban a nyugdíjasok többsége jobban jár
– hangsúlyozta Tomáš.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.