Az áldóját néki

Tegyék a kezüket a szívükre – néha-néha ugye önök is káromkodnak, vagy hódoltak már legalábbis egyszer a szabadszájúság kényszerű, titkolt örömeinek. Persze nem akarom erőltetni, ha nem, hát nem.

Tegyék a kezüket a szívükre – néha-néha ugye önök is káromkodnak, vagy hódoltak már legalábbis egyszer a szabadszájúság kényszerű, titkolt örömeinek. Persze nem akarom erőltetni, ha nem, hát nem. Elvégre a káromkodás bizonyos szempontból bűn, ugyanakkor pennára tűzve stíluseszköz is, de működhet stresszt csökkentő jótékony szelepként is, a fölösleges energiák levezetésének eszközeként. Ez utóbbit a lélekbúvárok is elismerik, ők pontosan tudják, hogy ha az ember a benne felgyülemlett dühöt nem önti szavakba, hanem elfojtja és emészti magát, indulatai akár önmaga ellen is fordulhatnak. Nos, a legifjabb korosztályt mostanság nagyon felbosszanthatta valaki vagy valami, egy, Magyarországon közelmúltban végzett szociológiai felmérés ugyanis igazolta, hogy a nyolcadik osztályos tanulók naponta átlagban 1179,2-szer mondják ki ama bizonyos b betűs szót, mely vulgáris formában egyes szám második személyben – hogy is mondjam – közösülésre buzdítja a megszólított felet. Némi reményre adhat okot, hogy a három évvel fiatalabb korosztály tagjai már kevésbé mosdatlan szájúak, hiszen napjában átlagosan csupán 115-ször élnek az utóbbi káromkodással. Csak 115-ször, teszem hozzá újból. Ezenkívül, mintegy ráadásként napi hét-nyolc alkalommal vágják egymás fejéhez, hogy köcsög és jelentik ki kölcsönösen egymás édesanyjáról, hogy a legősibb mesterséget űzők népes táborába tartozik. Mondják, a káromkodás nyomot hagy az emberben, energiaveszteséggel jár ugyanis. Egyesek tudni vélik azt is, a verbális agresszió pillanataiban az embert körülölelő aura vöröses színbe csap át. Persze, a nyelvhasználat szabályainak az alantas, szitkozódó, obszcén, átkozódó kifejezések hangoztatásakor is érvényesülniük kell, feltéve, ha el nem baltázzák. Hiába, káromkodni is csak pontosan szépen...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?