Az alacsony kamatok vége

A banki hitelkamat duplája a kamatplafon

A múlt hét után hivatalosan is kijelenthetjük, hogy az alacsony kamatok ideje végérvényesen lejárt.

Kisebb országok jegybankjai ugyan már egy ideje emelik az alapkamatokat, de igazi vízválasztónak az amerikai jegybank múlt heti kamatemelése számít. A világ legnagyobb gazdaságának központi bankja fél százalékponttal emelte meg az alapkamatját, amely így egy csapásra megduplázódott. Ekkora kamatemelésre az USA-ban utoljára 2000-ben volt példa, és az év hátralevő részében az amerikai jegybank legalább négy további kamatemelést tervez. A pénzügypiaci elemzők azzal számolnak, hogy az év végére az amerikai alapkamat elérheti a 2,5 százalékot is.

Az Európai Központi Bank (EKB) még nem emelt kamatot, de az egyre gyorsuló infláció minden héttel növeli az eurózóna jegybankjára nehezedő nyomást. Míg pár hónappal ezelőtt az Európai Központi Bank még nem kerülte a kamatemelés témáját, ma már ez szinte elkerülhetetlennek tűnik. Luis de Guindos, az EKB alelnöke a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a júliusi alapkamat-emelés még nem valószínű, de nem elképzelhetetlen. Az viszont már bizonyos, hogy az EKB felgyorsítja kötvényvásárlási programjának befejezését, ami az alapkamat-emelés fontos előjele.

Mivel a banki kamatok a jegybanki alapkamatokból indulnak ki, a kamatemelést megérzi mindenki, aki új hitelt vesz fel. Ezek a hatások már jól megfigyelhetőek a szlovák jelzálogkölcsönpiacon is, még akkor is, ha az európai alapkamat-emelés még meg sem történt. Úgy tűnik, a pénzügypiacok ezt már belekalkulálták üzleteikbe, és ezért a szlovák bankok finanszírozási költségei is nőni kezdtek. A bankok ezeket a költségeket elkezdték átterhelni a klienseikre, ezért az egy százaléknál is alacsonyabb kamatú jelzálogkölcsönök gyorsan eltűntek a piacról. Jelenleg a tízéves kamatfixációt igénylő klienseknek már két százalék körüli kamattal kell számolniuk, és a bankok az elkövetkező hónapokban a jelzálogkölcsönök terén további kamatemelésekkel számolnak. Ez a havi törlesztőrészletekben több tízeurónyi többletet is jelenthet, ezért nem meglepő, hogy az elmúlt hónapokban Szlovákiában jelentősen megnőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet.

Nagy kérdés azonban, hogy az alapkamatok emelése mennyire lehet hatékony a jelenlegi magas infláció ellen. Az inflációs statisztikák szerint a jelenlegi magas inflációban az energiahordozók árnövekedése játssza a legnagyobb szerepet, és ezt jelenleg a geopolitikai faktorok nagyobb mértékben befolyásolják, mint a központi bankok kamatpolitikája. Az Oroszország ellen irányuló esetleges energetikai szankciók a kőolaj és a földgáz árának további növekedését hozzák majd magukkal, és ezt semmilyen kamatemelés nem tudja meggátolni.

Valahol ezért érthető, hogy az EKB nagyon óvatos az esetleges kamatemeléssel. Az orosz–ukrán háború nagyobb negatív hatással van az európai gazdaságokra, mint az amerikai gazdaságra, egy érzéketlen kamatemelés ezért akár recesszióba is döntheti ezeket. A magasabb kamatok a vállalati szférát és a fogyasztókat egyaránt érintik, és az alacsonyabb vállalati befektetések és a visszafogott fogyasztással együtt tovább csökkenthetik az európai gazdaságok már amúgy is gyengülő gazdasági teljesítményét. A magasabb kamatok nagyobb pénzügyi terhet jelentenek a kormányok számára is, a pénzügypiaci befektetők már ma is magasabb kamatokat követelnek a frissen kiadott államkötvényekért. A jegybankok azonban a kockázatok ellenére sem nézhetik tétlenül a szárnyaló inflációt, és ez végérvényesen megpecsételi az alacsony kamatok sorsát. Szinte biztosra vehető, hogy az elmúlt évtizedben megszokott kamatokat jó pár évig nem fogjuk viszontlátni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?