Az ajkunkra fagyó mosoly

<p>Sok vidámság forrása hőn szeretett köztársasági elnökünk minden nyilvános megszólalása. Ha Szent János nem előzte volna meg őt, a honi humor akár aranyszájúnak is nevezhetné. Legutóbbi filozofikus gondolatmenete arról, miként tehetné meg és miért nem, miként akarja vagy nem akarja és miként indokolja vagy mégsem a frissen megválasztott főügyész kinevezését, a szlovák politikatörténet legcsodálatosabb mondatai közé kerülhet.</p>

Csakhogy: Ivan Gašparovič továbbra sem humorista, hanem államfő.

A főügyész kinevezése kapcsán megfogalmazott gondolata pedig nem humoros bájolgás, hanem a parlamenti demokrácia és az alkotmányos jogállamiság intézményes kiröhögése.

Köztársasági elnökünk nem a morális autoritás erejével emelte föl hangját a pártoskodó parlamenti politikai erők gyakorlatának láttán. Simán és egyszerűen nem hajlandó kinevezni azt a főügyészt, aki nem smakkol Robert Fico csapatának, s erre az írott jogban megfelelő kiskapukat keres. Ha ezek nem lennének, akkor sem jönne zavarba – meg lehet sértődni, de a jogállamisághoz fűződő emberi és politikai magatartását már akkor megfogalmazta, amikor házelnökként 15 évvel ezelőtt éppen ő vezényelte le František Gaulieder mandátumának parlamenti szavazással történő megvonását. Azóta sem hangzott el egy „bocsánat, tévedtem”, vagy egy icipici önreflexió, hogy ezért mégsem kellett volna sárba taposni az írott alkotmányt, amelynek elfogadását anno ugyancsak házelnökként vezényelte le. A Mečiarral való szembefordulást pedig az ezredfordulón már nagyon nem tekinthettük sem önreflexiónak, sem hőstettnek.

Azzal kapcsolatban tehát, hogy Gašparovič mint tesz az alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia írott és íratlan szabályai betartása érdekében, semmilyen illúziókat nem kell táplálnunk. Ha ezt tudatosan, valamilyen cél érdekében teszi, akkor nagyon nagy a baj, mert egy köztársasági elnök ne gazemberkedjen. Bár, vélhetően, ez a jobbik változat. Egy gazfickó a következő voksoláson elzavarható a történelem süllyesztőjébe. Sokkal rosszabb a helyzet, ha államfőnk nem tudja, hol követi el a hibát, magyarán, fogalma sincs róla, mit cselekszik egy demokratikus, szabad társadalom ellen. Bizony, ez a rosszabbik forgatókönyv, s annál rosszabbat már elképzelni is nehéz, hogy mindezt az őt megválasztó 50 százalék plusz egy szavazatnyi választópolgár sem tudja.

Mosolyoghatunk hát államfőnk aranyköpésein, de biztos, hogy egyszer ajkunkra fagy a mosoly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?