Az agresszív Fico

Robert Fico bejelentette azt, ami eddig is evidens volt: nem indul a 2019-es elnökválasztáson. A közép felé nyitó Fico helyett újra az agresszív Ficót láthatjuk.  A Smer elnöke ezerarcú politikus: az igényekhez igazodik. Volt már kommunista, majd posztkommunista baloldali, később harmadik utas, végül szociáldemokrata. Kommunikációjára ugyanígy érvényesek a váltások. 2006 előtt olyan volt, mint a klasszikus porszívóügynök: ha kidobták az ajtón, bemászott az ablakon. Egyik sajtótájékoztató a másik után, minden alkalmat – mikrofont, vitaműsort, interjút – megragadva az önprezentációra. 2006-ban snitt: színre lép a morcos Fico. A sajtó ellensége, a konfliktusgenerátor, az erőből politizáló vezető. A 2010-es választás volt a következő töréspont, valamint az elhatározás, hogy köztársasági elnök akar lenni.  Ismét beindult a párbeszéd, emberi hangot üt meg a médiával is, ám ami a legfontosabb: kultiváltan, ellenfeleit nem mocskolva, mintegy felülnézetből kommunikál. Sőt: az ellenzékieknek még kormánybiztosi pozíciókat is osztogat. A miértekre egyszerű választ adni: államfő akart lenni, ehhez pedig több szavazat kellett, mint amennyit a fegyelmezett Smer-tábor képes szállítani. Ezért a politikai középre pozicionálta magát.  A cél nem is annyira új voksok megszerzése volt, mint inkább az ellenzéki tábor távoltartása a választásoktól.  Ha nincs nagy, közös, esküdt ellenség, csak a „civilizált Fico”, akkor a csalódott jobboldali szavazók egy része otthon marad. A kormányfő viszont elszámolta magát, és főként az új szereplők esélyeit, a választói hangulatot – mentségére legyen mondva, hogy az elemzők többsége is. A vége egy kínos és csúnya bukás lett a második fordulóban, de ez már történelem.  2016-ig nem változott alapvetően a kommunikációs vonal, ám azóta ismét fordulat állt be – ez már egyértelmű az elmúlt hónapok eseményei alapján. A törést a parlamenti választás jelentette, ami megmutatta a Smer visszaesését.  Addig hitegethették magukat azzal, hogy az államfőválasztás, vagy a félresikerült EP-választás csak anomáliák, 2016 kiállította a bizonyítványt. Fico pedig ismét váltott. A kormányalakítás után új, az eddigieknél szélesebb kommunikációs csapatot állított fel, amely más szerepet ír elő a kormányfőnek. S főleg más módszerekkel dolgozik. Az első áldozat Andrej Danko volt. Az SNS tavaly egyre veszélyesebbé vált a Smer számára, a kisebbik koalíciós párt növekedését pedig a vezető lejáratásával lehetett megtörni. Ami nem volt nehéz, Danko látszólag bármikor képes magából hülyét csinálni, ám ha megkaparjuk a felszínt, érezhetjük, hogy ez nem a véletlen műve. Valakik nagyon jól tálalták a Dankóval kapcsolatos információkat, tudván persze, hogy erre a jobboldali sajtó is vevő lesz. Miután az SNS vezérét leszalámizták – mostantól 2020-ig gyakorlatilag a túlélésért fog küzdeni, kormányfői vágyait feledheti –, úgy tűnik, Andrej Kiskán a sor. A Smer és vezetője korábban nem mert konfrontálódni a népszerű államfővel, ám nyár óta egyre gyakoribbak az övön aluli ütések. Fel kell készülni rá, hogy lesz ez még rosszabb is.  A 2016 előtti Fico bővíteni akarta az akolt, és elbizonytalanítani az ellenfeleket. Az új (régi-új?) Fico már csak az egyre csökkenő létszámú tábor egyben tartásán dolgozik. Ehhez pedig fanatizálni, feltüzelni kell a híveket. Innen nézve logikus a tegnapi bejelentése is: 2014-ben elméletileg megvolt az esélye a győzelemre, 2019-ben esélytelen, hogy államfővé válasszák.