Átrendeződő erőviszonyok Szíriában

A koalíciós csapatok épp kivonulóban voltak Irakból, Afganisztánban pedig épp próbálták megteremteni a terepet ugyanehhez, remélve, hogy a lassan demokratizálódó afgán kormány felnő végre a feladathoz és legyűri a tálibokat. Nos, ez azóta sem történt meg.

Szíriával ezután még évekig alig foglalkoztunk. Tudtuk, hogy van egy kormánya egy bizonyos Bassár el-Aszad vezetésével, és hogy ez a kormány ugyanolyan korrupt és elnyomó, mint Szaddamé volt Irakban. Kevesen sejtették, hogy az arab tavasz keltette vihar rosszul sülhet el, pedig ha akkor ezekre a kevesekre hallgatunk, a mostani menekülthelyzettől kezdve az amerikai–iráni kapcsolatokon át a palesztin–izraeli viszonyig minden másképpen alakul.

A nagy felismerés elmulasztása mégsem róható fel hibának, a Közel-Kelet viszonyrendszere mindig is bonyolult volt. Síiták, szunniták, zsidók, számtalan más ország és néhány állam nélküli náció. Éveknek kellett eltelnie, hogy a világpolitika sakktábláján folytatott játszma során a bábuk végre úgy álljanak, hogy át tudjuk tekinteni a lépések irányát.

A szíriai dráma ezért is nélkülözi majd a felemelő katarzist, amit az átlag újságolvasó már annyira óhajt. Az elhúzódó háborúban, mint egy nagy üstben, egybeolvadnak a résztvevők. 2013-ban még több száz kisebb és több tucat nagyobb frakció harcolt egymással. Mára a zavarosban bármikor szívesen halászó Oroszország és a világ önkéntes csendőrét egyre fáradtabban játszó Egyesült Államok jelenlétével két meghatározó irányba kezdi terelni a harcoló feleket.

Köszönhetően a Kreml urának a Bassár el-Aszad vezette Szíria rég volt ilyen erős, a közel-keleti orosz befolyás pedig ennyire szerteágazó. Aszad mellett ott van még Irán és Libanon, de az utóbbi most nem olyan fontos. Aszad rezsimjével szemben az ellenzék maga mögött tudja az Arab Liga és Törökország támogatását. Az Egyesült Államok több, valóban katasztrofális kísérlet után, hogy kisebb frakciókat támogasson, fegyverezzen fel – legtöbbjük, amint tehette, valamelyik iszlamista csoporthoz csapódott – lényegében a kurdokba helyezte minden bizalmát. A jelenleg autonóm Rojava néven egyesült terület nagyjából Szíria negyed részét ellenőrzi. A Földközi-tenger partját leszámítva ez a legnagyobb olyan terület, ahol hozzávetőleges béke honol. A három felsorolt frakció ugyanazzal az ellenséggel áll szemben: az Iszlám Állammal.

Az elmúlt két hónap két fő történése a magát államként aposztrofáló terrorszervezet két erőssége elleni hadművelet volt. Moszul és Rakka gyakorlatilag elesett, bár mindkét városban és körülötte még folynak a harcok, de az Iszlám Állam felett lassan eljár az idő.

Így érkezünk a lényeghez: mi lesz a következő mérföldkő a hat éve tomboló háborúban? Az Iszlám Állam, bár területeit elvesztheti és újra a „föld alá kényszerül”, még valószí-nűleg sokáig veszélyes terrorszerzet marad. A szír ellenzék sorsa viszont kérdéses. Jövője azért fontos a számunkra, mert Rakka elestével megindul a verseny az Iszlám Állam által eddig uralt szíriai területek felszabadításáért. Ebben a versenyben két komoly résztvevő van, a Szíriai Arab Köztársaság és a Rojava (vagy esetleg az iraki területekkel egyesülő Kurdisztán).

Így az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai további megpróbáltatások elé néznek, sőt ennek a megpróbáltatásnak, véleményütközésnek neve is van. Maga Bassár el-Aszad. Egyesek szerint Aszad személye szinte biztosíték arra, hogy a régió továbbra is ontja majd a felfegyverzett és kiképzett dzsihádistákat, mások viszont a jövőbeni béke letéteményesét látják benne, bár őket azért megkérdezném: és mi lesz a kurdokkal?

Ryšavý Pál