„Átfestettük a falakat” – újra nyitva a terror egyik bárja Párizsban

Három héttel a 130 áldozatot követelő párizsi merényletek után újranyitott tegnap az egyik bár, a La Bonne Biere, amelynek teraszán embereket mészároltak a dzsihádisták.A támadássorozat hét helyszíne közül ez az első, amely újranyitott.

Három héttel a 130 áldozatot követelő párizsi merényletek után újranyitott tegnap az egyik bár, a La Bonne Biere, amelynek teraszán embereket mészároltak a dzsihádisták.

A támadássorozat hét helyszíne közül ez az első, amely újranyitott. A reggel 8 órakor kinyitó La Bonne Biere bárban a párizsi szokások szerint elsőként a zöld-sárga egyenruhás utcaseprők jelentek meg, hogy elfogyasszák reggeli kávéjukat. Előző este ők tették szabaddá a kávézó előtti járdát a terasz számára, elhordták a kordonokat, eltakarították az elmúlt három héten felgyülemlett virágokat és gyertyákat, de a megemlékezések a járda egy kisebb, elkülönített szakaszán folytatódnak. Reggelre ismét friss virágok és gyertyák voltak a bár előtt.

A vendégeket a menütáblán üzenet fogadja, amelyben az alkalmazottak megemlékeznek az áldozatokról, köszönetet mondanak a támadás estéjén a helyszínre elsőként érkezett tűzoltóknak és névteleneknek, akik segítették a sebesülteket. „Eljött az idő, hogy ismét együtt legyünk, összefogjunk, és továbblépjünk, de nem felejtünk” – olvasható az üzenet végén. A tulajdonos azért döntött a gyors újrakezdés mellett, mert „szeretné, ha a párizsi szórakozónegyed ismét magára találna”.

„Meg akarjuk mutatni a terroristáknak, hogy erősebbek vagyunk náluk, újra akarjuk kezdeni az életet a negyedben” – mondta Audrey Bily a bár teraszán rögtönzött sajtótájékoztatón. „Volt egy kis felújítás. Átfestettük a falakat, hogy eltűnjenek ennek a rémálomnak a nyomai” – tette hozzá.

A szomszédos Casa Notra pizzéria még nem nyitott ki, ahogy a Le Carillon bár és a Le Petit Cambodge étterem sem, amelyek szintén az úgynevezett teraszkommandó célpontjai voltak. Néhány tulajdonos csak januárra tervezi az újranyitást.

November 13-án Párizs belvárosában háromtagú terrorkommandó lépett akcióba, a belga–marokkói Abdelhamid Abaaoud vezetésével öt kávéház, bár és étterem teraszán 39 embert öltek meg. A támadások végén egyikük, Brahim Abdeslam egy hatodik kávézóban felrobbantotta magát, de önmagán kívül nem ölt meg senkit. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?