Arc nélküli unió

Érdekes, hogy az Amerikai Egyesült Államokról senki nem gondol ilyesmit, holott az USA alapjában véve szintén tagállamokból áll. Azoknak persze több közük van egymáshoz, mint mondjuk Portugáliának Lengyelországhoz, de nem ezért tekintünk rá másképp. Ha kimondjuk, USA, nem Minnesotára, Utahra, Kentuckyra vagy a többi államra gondolunk, hanem például az amerikai elnökre. Clintonra, Bushra, Obamára. Az Európai Uniót említve ugyanakkor nem gondolunk Barrossóra, Junckerre, Schulzra, vagy más, magas rangú európai bizottsági vezetőre, hanem általában egy nagy, kék, steril unalomhalmazra, amit néhány sárga csillag színesít. Az Európai Uniónak nincs arca. Ez pedig baj. Az átlagszavazó pofalemezek szerint osztja a voksát, ezért reménytelen vállalkozás megpróbálni elmagyarázni neki, miért fontos számára és országa számára az uniós tagság, meg az, hogy ő elmenjen szavazni. Ebből a tantárgyból az uniós önreklámfelelősök az utóbbi tíz évben elégtelenre vizsgáztak. Az uniót, az uniós tagságot szexivé kell varázsolni a következő években. Nem mintha nem lenne rajta mit reformálni, de ez egy másik feladat. Most arcot kell neki adni. Hogy azok az emberek, akik nem olvasnak sem naponta, sem hetente , de még évente sem még egy sort sem arról, hogyan működik és mivel foglalkozik az unió, azok is megértsék, milyen előnyük származik a tagságból. Mert hogy ezek az előnyök ott vannak a mindennapjaiban, csak nem tudja róluk, hogy ezeket az uniónak köszönheti. Persze azokban a tagországokban, ahol a politikusok szavazatszerzési céllal privát kis szabadságharcokat folytatnak Brüsszellel szemben (miközben az Európai Parlamentben szófogadó kiskutyusok módjára mindent megszavaznak), ott ez semennyire sem fog sikerülni. Fel kéne nőni az unióhoz, ez a helyzet.