Antiajándék karácsonyra

A karácsonyt követő első munkanapon minden normális dolgozó kissé le van lombozódva, és titkon vagy kevésbé titkon irigyli azokat a szerencséseket, akik szabadságot vehettek ki a két ünnep közötti napokra. Én is így voltam ezzel. Mindaddig, amíg munkahelyemen részese nem lettem az év legtanulságosabb vitafórumának. Érkezésemkor munkatársaim épp a leghasználhatatlanabb karácsonyi ajándékok tízes listáját igyekeztek összeállítani. Sosem hittem volna, mekkora humorérzék és empátia bújik meg mindig rohanó kollégáimban. Egyikük például egy ugyanolyan CD-állványt kapott a fa alá, mint amilyet egy hete rendszeres felborulás okán kidobott. Legyenek párban, fiam, mondta a részletekre ügyelő mama, aki évente háromszor látja gyermekét, ám akkor alaposan feltérképezi a lakást. Tavaly tőle kaptam a hintaszék alakú mobiltelefon-tartót, tette hozzá kollégám mosolyogva. A mama szentül meg van győződve, hogy azóta nem kell az egész lakást felforgatni, ha cseng a telefon. Pedig dehogynem. A tartó ugyanis rikító zöld színű, az ilyennek pedig a fiók mélyén a helye.

Istenem, mennyire nem ismerjük egymást, gondoltam, pedig akkor még csak egy történetet hallottam. Egy fiatal nő ugyanazt a blúzt kapta férjétől, amelyet egyszer a jelenlétében dicsért a vele szembe ülő kolléganőn. Ha neked ez tetszik, drágám, akkor megveszem, ezen ne múljék a boldogságod. Ennyit tudnak a férfiak a nőkről. Lefogadom, hogy az illető sosem veszi fel azt a blúzt, mert inkább járna fürdőköpenyben, mintsem „egyenruhában”. De azért mi, nők sem vagyunk az ajándékozás Einsteinjei. A számomra legszimpatikusabb kolléga például két karton exkluzív cigarettát kapott feleségétől. Ez önmagában még nem lenne nagy baj, feltéve, hogy nem „Egészségedre!” feliratú zacskóba csomagolja. A derék férfiú azonban kemény újévi fogadalomra készül: januártól le akar szokni a dohányzásról. Érdekes, hogy ezt a dolgot idebent mindenki tudja, a kis feleség azonban valamiért nem.

A rangidős kolléganő sokáig hallgatott, érezni lehetett, hogy titkolni próbál valamit. Hosszas unszolásunkra kiderült, egy osztrák síparadicsomba fizette be menedzser fia, dacára annak, hogy életében nem volt sítalp a lábán. Nos, nem arról van szó, hogy meg akarják őt tanítani erre a szép téli sportra, hanem a két rakoncátlan unoka számára biztosítottak állandó felügyeletet ily módon. Amíg a szülők siklanak az osztrák lankákon, a mama majd vigyáz a gyerekekre a kis dombon. Arról azonban valószínűleg elfeledkeztek, hogy a mama komoly gerincbántalmakkal küzd, és inkább lenne szüksége egy wellness-hétvégére, mint egy hét fagyoskodásra az Alpokban.

A nevetgélés abbamaradt, mindannyian éreztük, ez több a soknál. Haragos morgás töltötte be az irodát. Az unokákért bármit. Mondta az önfeláldozó nagymama. Mi meg gyorsan elcsendesedtünk.