<p>Ján Slota szerint most már komolyan megérett az idő arra, hogy Anna Belousovovát eltávolítsák a pártból. Az SNS elnöke állítja, a párt toleráns, ám Belousovová esetében már régen cselekedni kellett volna.</p>
Igaz, hogy ez a mondat 2010 decembere végén hangzott el, de tökéletesen behelyettesíthető lehetne az 1998-as választás után kialakult helyzetbe is. Akkor az SNS bár bejutott a parlamentbe, nem lett belőle újra kormánypárt. Csak pár évre volt szüksége ellenzékben maradni, hogy felerősödjön a Slota– (akkor még) Malíková ellentét, mely először Slota leváltásához, majd a párt kettészakadásához, legvégül pedig a 2002-es választási fiaskóhoz vezetett, amikor egyikük sem került be a parlamentbe.
Természetesen nincsen igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy az SNS-nek az MKP-ra van szüksége a létezéséhez, mert egymás komplementerei. Az SNS-nek a hatalomra van szüksége, hogy létezzen. Abban a pillanatban, hogy a párt kikerül a kormányból, újra és újra a felszínre törnek valódi problémái, melyek a hatalom és a pénz hiányából fakadnak. Ján Slotát minden valószínűség szerint nem azért választják meg újra és újra a párt elnökének, mert a párt felső és középkáderei annyira büszkék lennének arra, hogy elnökük az egyik legprimitívebb, részeges, pénzéhes politikus, hanem azért, mert amikor hatalmon van, sok mindent el tud intézni. Így maradhatott meg éveken keresztül Zsolna polgármestereként is.
Robert Fico számára is kifelé nagyon nehezen vállalható partner volt, ám abban biztos lehetett a miniszterelnök, hogy Slota és rajta keresztül az SNS nem hagyja cserben soha, hiszen ő az egyetlen biztosítéka annak, hogy a párt a hatalom közelében maradhat.
Most, 2010 decemberében fél évvel a parlamenti választások után már tökéletesen látszik, hogy nemcsak a kormánypártok, hanem még a volt koalíciós partner sem áll szóba Slotáékkal, sőt az önkormányzati választások eredményei sem lettek olyanok, mint ahogy azt elvárták volna. Ján Slota még az önkormányzati választások előtt megfosztotta Belousovovát a pártban betöltött funkcióitól, hiszen nyilván attól fél, hogy volt jobbkeze ellene tör. Ha pártszakadás most nem is lesz, Anna Belousovová továbbra is próbálkozni fog. Párton kívül, vagy belül. Ez pedig jó hír lehet minden értelmes, politikát figyelő szlovákiai ember számára, mert újra megvan az esélye, hogy a már alig több mint ötszázalékos SNS-t két vezető politikusa a széthúzással végleg a vonal alá tolja.
Nagy András
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.