Amit elmondanak

 Afelett most nagylelkűen elsiklunk – pedig ez is megérne egy misét, – miért van szüksége egy pártnak fél évvel a választások után arra, hogy egy pogácsás-kofolás roadshow-n magyarázza el a jónépnek, miért lépett kormányra az „elmúltnyócév” állandó mumusaival, a Smerrel és az SNSszel. Inkább vizsgáljuk meg a pártelnök érvét, mely jól jellemzi napjaink „finom” politikai manővereit. 

Az „azt mondjuk el, amit el akarunk mondani” érv ebben az olvasatban tulajdonképpen azt jelenti, nem hazudunk, csak szelektíven tálaljuk a dolgokat. Az ilyen szelektíven tálalt igazságok, melyek focipályányi teret adnak a szómágiára, az utólagos magyarázkodásra és a vádak felháborodott visszautasítására, a rendszerváltás óta jellemzik a politikai kommunikációt régiónkban. Előtte, az erőből politizálás időszakában akkorát lehetett hazudni, amekkorát akár már szégyellhetett is az ember, mert még papíron sem volt következménye – és a változás után politikusaink a biztonság kedvéért a kettős beszédet tanulták meg a leggyorsabban a nyugati politika finom művészetéből, a valódi és elkerülhetetlen felelősségvállalás helyett. Álljon itt egy sokatmondó példa arra, hogy facsarodnak azok a csintalan szavak. Íme a Híd elnökének válasza egy tavaly decemberi Új Szó-interjúból, mikor a kollégák sokadszorra kérdeztek rá, kormányra lépne-e a Smerrel. „Tehát a Smerrel nem?” – hangzott a kérdés. „Nem, mert nem úgy ismerem őket. De mondják, a kapanyél is elsülhet, habár én még nem láttam” – válaszolta a pártelnök. 

Ha most Bugárt arról kérdeznénk, látott-e már elsülő kapanyelet, sűrű bólogatás lenne a helyes válasz. Mert hát „a Smer megváltozott”, van három minisztérium, annyi államtitkári poszt, hogy már Dunát lehet rekeszteni velük, sok Híd-elemet tartalmazó kormányprogram, már vannak kézzelfogható eredmények, megmenekült kisiskolák, lesznek vasúti feliratok, rengeteg a munka, és a többi. 

Persze az egyszerű, hétköznapi választóban a sok jó felsorolása után azért ott motoszkál, hogy hát egy kapanyél azért kapanyél, mert nem puskának teremtette a jóisten. Valóban megváltozott és szembement korábbi önmagával a Smer? Hirtelen vállalta a felelősséget Kaliňák zavaros bizniszeiért és felháborító tereléseiért? Netán a CT-berendezésekre kiírt trükkös tenderekért, na meg az elmúlt évek nagy pénzeket elnyelő botrányaiért, melyekről annyit cikkeztek az újságok? Visszakapták volna az állampolgárságukat az ellentörvény miatt jogfosztott emberek? Jönnek az óriásbefektetések az utóbbi időben kiéheztetett Dél-Szlovákiába is? A régen megígért munkahelyek már fürtökben lógnak a fákról? Nem sztrájkolnak többé a tanárok, mert elégedettek? Miről maradtunk le? 

Nem csupán az történt, hogy a Smer engedett néhány számunkra fontos, de a nagypolitika és a hatalom szempontjából nem túl jelentős ügyben, hogy lojalitást vásároljon? 

És az egyszeri választóban felmerülhet az is, hogy ha már tisztességet, jellemet hirdettek az óriásplakátokon, majd beléptek egy koalícióba, hogy négy évre összefonják sorsukat, nem opportunizmus-e másra hárítani a felelősséget az érzékenyebb témákban? Ezek a kérdések azonban valószínűleg költőiek maradnak. Hiszen csak annyit tudunk meg, amennyit a Híd politikusai el akarnak mondani.