Vélemény

Ami a rostámon fennakadt

Nemzeti közösségünk megmaradását segítő kezdeményezést önző és bűnös szándék pártpropagandává silányítani. Erről egyetlen hazai magyar politikus sem feledkezhet meg.
author
Szilvássy József

2018. január 26. 14:05

Minority SafePack
Minority SafePack - Képarchívum

Szócsata helyett összefogást

Felesleges pengeváltásra került sor Nagy József és az MKP sajtóosztálya között. A Híd európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében azt kifogásolta, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) tavaly indított kisebbségvédelmi kezdeményezésébe és az aláírásgyűjtésbe Szlovákiában csupán az MKP-t vonta be. A politikus aggodalmát is kifejezte: vajon ilyen előzmények után mennyien támogatják idehaza ezt a törekvést, és március 4-ig sikerül-e összegyűjteni legalább hét EU-tagállamban egymillió aláírást. Ugyanis az anyanyelv használatát és egyéb kollektív jogokat tartalmazó javaslatcsomagról csak ezután köteles tárgyalni a brüsszeli testület, s csak így emelhető be az unió jogrendjébe. Az uniós tagállamokban legalább 60 millió őshonos kisebbségi él, hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. E sokszínűség megőrzése valóban történelmi feladat. Ezért a kioktató hangnem ellenére helytálló a bejegyzésre adott MKP-riposzt, amely felszólítja a Híd illetékeseit: kifogások keresése helyett „méltóztassanak” csatlakozni az aláírásgyűjtéshez. Egyértelmű a tanulság: nemzeti közösségünk megmaradását segítő kezdeményezést önző és bűnös szándék pártpropagandává silányítani. Erről egyetlen hazai magyar politikus sem feledkezhet meg.

Paksi kérdőjelek

Ausztria az Európai Bírósághoz fordul a paksi atomerőmű bővítése miatt. Az új osztrák kormány azt kéri, hogy a testület semmisítse meg az Európai Bizottság határozatát, amely jóváhagyta az állami támogatással, orosz hitelből finanszírozott további reaktorok építését. Ausztria mindig kockázatosnak tartotta az atomerőműveket, tiltakozott a szlovákiai létesítmények (Jászapáti, Mohi) ellen is. Most viszont többről lehet szó. Néhány napja szereztünk tudomást arról, hogy süllyed a már több évtizede működő 4. blokk, amely mellett még két reaktort húznak fel. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rémhírterjesztést emleget. Szerinte a negyedik blokk mozgása „ismert és ellenőrzött folyamat”, a biztonságos működést a legkisebb mértékben sem veszélyezteti, felgyorsulásával az atomerőmű bővítése miatt sem kell számolni. Felkaptam a fejem arra is, hogy Finnországban az oroszok két olyan típusú erőművet építenének, mint Pakson. A szerződést öt éve írták alá, de a finn szakhatóság biztonsági problémára hivatkozva máig nem adta ki az építési engedélyt. Magyarország viszont igen. Nem vagyok szakember, ezért csak remélni tudom, hogy Budapesten szakmai, és nem politikai nyomásra kierőszakolt döntés született.

Merre tovább, Csehország?

A rendszerváltás óta Csehországban aligha volt akkora tétje voksolásoknak, mint a mai és a szombati elnökválasztás második fordulójában. A második ciklusára készülő, 73 éves Miloš Zeman, és nála négy évvel fiatalabb kihívója, Jiří Drahoš vegyész, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke két különböző értékrendet testesít meg. A jelenlegi államfő eddigi politikai érdemeit, főleg a cseh szocdemek (ČSSD) két évtizeddel ezelőtti újraélesztését, továbbá korszerű baloldali gondolkodásmódját kevesen vitatják. Egykori vetélytársa, Karel Schwarzenberg szerint azonban főleg a mértéktelen italozás miatt Zeman hovatovább elveszíti józan ítélőképességét. Három éve úgy tántorgott, hogy majdnem bezuhant a cseh koronázási ékszerek közé. Sokan bírálják őt Putyin iránti szervilizmusa és alpári megnyilatkozásai miatt is. Nemrég pedig alapvető diplomáciai szabályokat felrúgva, vezető szlovák politikusok előtt mondott nem éppen hízelgő véleményt Alexander Dubčekről. Jiří Drahoš nem olyan kiváló debattőr, mint a vetélytársa, viszont bizonyos mértékig Václav Havel szellemiségét és morális értékeit hozhatja vissza a közéletbe. Mindez bebizonyosodott a tévévitájukban, amikor Zeman a migránsválságra terelte a szót. Szemére vetette kihívójának azt a nyilatkozatát, hogy 2600 menekült befogadása nem okozhat gondot Csehországnak. Emellett ezernyi óriásplakáton hirdeti, hogy „Stop minden menekültnek és Jiří Drahošnak!” Aki szintén ellenzi a kötelező menekültkvótákat. Reklámjai azt üzenik a polgároknak: „A legfőbb ideje a változásra voksolni!” Szombat estére kiderül, mennyien gondolják így.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová

Čaputová: Tárgyilagos, racionális és nyugodt vezetés kell

hamran k

Kiben bíznak meg leginkább a szlovákok a Hamran, Lipšic és Žilinka trióból?

Szlovákiában a gyermekorvosok csaknem fele már közel van a nyugdíjkorhatárhoz. Ennek ellenére vannak olyan régiók, ahol az idős szakembereknek is havi öt ügyeletet kell vállalniuk a rendelői órák mellett.

Sürgős változást követelnek a gyermekorvosok

macron k

Macron szerint meg kell hallgatni, mit akar Putyin Európától

keseles k

TRAGÉDIA: Halálra késelte gyanútlan munkatársát saját otthonában egy férfi

katar stadion

Katar a foci-vb után olimpiát rendezne 2036-ban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.